Miért fontos, hogy mi nők támogassuk egymást a munkahelyünkön is?

Hányszor, de hányszor érezted magad az új munkahelyeden az első időszakban idegesnek, feszültnek, felkészületlennek?

 

Több, mint kellemetlen, és a teljesítőképességünkre sincs jó hatással, pedig nagyon fontos, hogy a kezdeti időszakban ne ezt sugározzuk az új kollégák felé.

Ne érezzük azt, el vagyunk szigetelve egy számunkra még ismeretlennek tűnő világban.

 

Én sem voltam ez alól kivétel, s kétségbeesve kerestem az okokat, miért történik mindez, melyek a kiváltó tényezők, majd, nem kevés munkával, de sikerült orvosolnom ezt.

A folyamat során döbbenetes volt felismerni, hogy sokkal tartózkodóbb, hallgatagabb, és visszafogottabb vagyok, ha nők vesznek körül, mintha férfiak. Ezt a következtetést épp egy értekezlet során vontam le fájdalmasan, mint konzekvenciát, de a tény az tény…. A munkámat imádtam, hiszen végre azt csinálhattam, amit szívemből szerettem. Amit viszont nem kedveltem: a környezetet, amiben dolgoztam, ami nap, mint nap körülvett. Kezdtem ellenségessé válni, és majd szétrobbantam a feszültségtől, aki nem mondott szavaknak, valamint a levegőben lógó bizalmatlanságnak köszönhetően.

Aztán egy szép napon, épp egy hasonló értekezlet kellős közepén ülve (természetesen szigorúan a hátsó sorban, hogy még véletlenül se kerüljek fókuszba) egy kérdés merült föl a napirendi pontban a vezetőség részéről- hogy hogyan is kell eljárni egy adott szituációban. A következő 10 másodpercet igen mély, belső okfejtéssel töltöttem el, hogy vajon fölemeljen a kezem szót kérni, avagy sem, hiszen tudtam a választ a kérdésre.

És lám, a kézenfekvő megoldás birtokában voltam, mégsem vállaltam ezt föl a nagy nyilvánosság előtt.

Inkább nyugtalanított az, hogy ítélkezhetnek mások fölöttem, ha képviselem a saját álláspontom, mintsem az, hogy jó tanáccsal szolgálhatok a kollégáimnak. Inkább hallgattam és nem vállaltam föl az építő jellegű gondolataim, véleményem, ahelyett, hogy kockáztattam volna bevállalva azt, hogy talán pálcát törnek fölöttem… Na, ez volt az a pont, amikor eldöntöttem: változtatnom kell!

A fent említett szituáció úgy vélem, mindannyiunk számára ismert, nemcsak a munkánkból, a mindennapjainkból is.

Arra voltam kíváncsi, hogy miért mi, nők vagyunk képesek így viselkedni egy másik nő közelében, társaságában? Hogyan tudjuk formálni, alakítani az emberi kapcsolatainkat, ha az elkerülhetetlen ellenségeskedés árnyéka vetül ránk? Feltételezhetően mindannyian ebben a helyzetben vagyunk, igaz?

Tisztában voltam vele, hogy nem tudom megváltozatni azt, ahogyan mi nők viselkedünk egymással, de eldöntöttem, hogy köszönöm szépen, de nem akarok ennek a része lenni többé. Továbblépve, tudatos erőfeszítéseket téve igyekszem segítőkészebb lenni nőtársaimmal szemben.

Nem kritizálom a döntéseiket, választásaikat, helyette együttműködöm velük, és támogatom őket. Bevallom, nem könnyű. Néha úgy tűnik, mintha a nők eredendően arra lennének programozva, hogy versenyezzenek a többi nővel, erre találtam is fura hasonlatot: lenyomni mások fejét a víz alá úgy, hogy a mienk a víz fölött maradjon.

Node valljuk be: van bőven elegendő hely a víz felszínén mindannyiunk számára…csak észre kell venni.

 

Ezen felismerések birtokában úgy éreztem, megvilágosodtam. Ettől a perctől kezdve megváltozott az életem, de legfőképpen a hozzáállásom. Az „újonnan szerzett” bölcsességem, tudásom először a szokásos munkahelyi értekezleten kezdtem el alkalmazni, s ennek hatására lavinaként indultak el a pozitív változások az életem minden területén.

Azóta készítettem egy weboldalt is, ami a nők karrierjének egyengetését segíti elő, mentorálásképpen, a diploma megszerzése után. Arra törekszem, hogy elősegítsem,támogassam a sikeressé válásukat. Nem akarom, hogy alsóbbrendűnek érezzék magukat bárki másnál. Megtanítom őket arra, hogyan legyenek magabiztosak, hiszen én nagyon sokáig híján voltam ennek.

Mi mindannyian erősek vagyunk, mint önálló személyiségek, de együtt megállíthatatlanok vagyunk!

Vállalkozásom beindításakor segítségre volt szükségem. Ez nem egy olyan aprócska dolog, amit egyedül el tudtam volna érni. Olyan embert kerestem, aki előttem már hasonló utat járt be, mint én, és rendelkezett tapasztalattal ezen a területen. Rengeteg erős és független hölggyel találkoztam, akik megosztották velem a saját történetüket, és tereltek tovább a kijelölt utamon. Természetesen utamba kerültek olyan emberek is akik kevésbé voltak segítőkészek, nos, ilyenkor könnyedén, gondolkodás nélkül továbbléptem…Nekem már nem volt szükségem ilyen zavaró,már-már „befeszült” emberek társaságára. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell tőlük zárkóznunk, szeparálódnunk, dönthetünk így is: fölemeljük és erősítjük egymást ehelyett.

Mennyivel jobban hangzik, ugye?

 

Lázár Judit/ Hellogiggles.com

Fotó: careerealism.com

Forrás: http://hellogiggles.com/women-support-work/#read