Mit jelent a spiritualitás ebben a kegyetlen világban?

""Az ember a legőrültebb faj, láthatatlan isteneket imád, miközben egy látható természetet öl meg, és nem veszi észre, hogy a természet amit megöl, az az isten amit imád""

Annyira igaz. Mi vagyunk a legőrültebb faj sok ok miatt, de van egy ami mindenek felett áll.

Voltam indiában. Nem hiszem hogy lenne egy indiai utazáson kívül valami ami szembesítene a kemény igazságokkal úgy mint az. Az emberek többsége szép, együtt érző, szerető, és igen „spirituális”. De az úton egy ponton meg kellett kérdeznem magamtól, hogy ez a spiritualitás miről szól? Mit jelent naponta többször templomba menni és ember alkotta bálványoknak imádkozni, alakoknak akik a hinduizmus panteonját képviselik, amikor odakint az élet folytatódik a megszokott kaotikus, zavart, kemény és kegyetlen ütemében.

Úgy tűnik a természet nem más mint egy áldozati bárány a magasabb spiritualitás elérésének érdekében, vagy egy szükség ebben a materiális világban – és úgy tűnik senkit sem érdekel. A materiális és a spirituális dolgok kettőssége olyan akár egy nyílt seb. Tudom, ki vagyok én hogy ítélkezzek? Honnan tudhatnám, hogy azok az emberek mennyire békések, mennyire teljesek? Meglehet, hogy az istenük iránt táplált szeretet olyan valamit ad nekik, amit a kívülálló nem tapasztalhat meg. De azért amit láttam, nem ítélhet és okolhat senki, sem pedig azért, hogy megpróbálom értelmezni.

India és a nyugat mindig is dominálta a világ spirituális köreit. Az ősi Hindu szövegek, a Védák, a Búagavad-Gita a spirituális tanítások központi elemei. Nem is kell megemlíteni, hogy mi itt a nyugaton a materialista úton jártunk jellemzően. És ezért történhetett meg az, hogy kivándorolt sok spirituális kereső a szubkontinensre a lelki megvilágosodás reményében. India szent emberei, a bölcsei és gurujai legendásak. Rengeteg tanítás és történet született ezen a szent földön, amiket ma is átadnak hogy ezzel inspirálják a mai kor keresőit. És még többen vannak, akik a vallást felveszik és alárendelik magukat a napi vallási rituáléknak. Én tisztelem ezeket a rituálékat, mert megértem, hogy ez egy módja annak, hogy Isten jelen lehessen a mindennapokban is, és ez egészen biztosan jó dolog. De aztán mi történik? Mi történik amikor hátat fordítanak a szobroktól és szembenéznek az utcával? Istent látják odakint – a természetben? És ha igen, hol a tisztelet, hol a tisztelet bizonyítéka?

Mit jelent spirituálisnak lenni?

Úgy gondolom, hogy ha hat szóban kellene válaszolnom a kérdésre, akkor azt mondanám, hogy tudatában lenni annak, hogy egyek vagyunk. Egyszerű. Mi egyek vagyunk ezen a bolygón, és a „Mi” alatt nem csak az embereket értem, hanem mindent ami él. Mindent ami él az az egység része, és ennek az egységnek a tudatában lenni, ennek a kapcsolatbak minden élőlény között, ez jelenti a spiritualitást. Azt gondolom, hogy ennek az összefonódottságnak a tudatából az együttérzés természetesen következik. Igazán átérezni ezt a kapcsolatot annyi mint együtt érezni, szeretni és empátiával állni a minden élőlényhez.

Olyan dolgokat láttam Indiában amik miatt nem tehetek mást, mint feltenni a kérdést, mi a fene folyik itt? Éheztetni egy dolgozó lovat (aminek a munkája hogy nehéz kocsit húz) addig a pontig, hogy már minden csontja hegyesen kidudorodik a bőre alól, és végelgyengülésben összeesik az utcán, és képtelen mozogni – az én elmémben az állatkínzás csúcspontja. Múlt éjjel láttam a legintelligensebb és érzékenyebb állat, egy elefánt történetét. Rajat 50 éven keresztül ketrecben és láncokon tartotta a gazdája, végre kiszabadították. Hála Istennek. Bárhol ahol jártam Indiában sovány állatokat láttam szeméthalmok tetején, amiken műanyag zacskók között kerestek valami ehetőt. A tehenek, a szent állatok a szemétdombok között éltek. Itt a nyugaton, ez nem olyan nyilvánvaló, hiszen például a nagyüzemi állattenyésztés nem reklámozza a módszereit, de Indiában minden ott van az arcodban. Új Zélandon meglátogattam egy kocatelepet. Semmi sem szörnyűbb mint az emberszerű kiáltása a kocának ami egy akkora ketrecbe van zárva ami alig nagyobb mint a teste – 24 órán belül elhallgat, mondta a telep igazgatója.

A szívem szakadt meg indiában az állatokért és az emberekért is egyaránt. Mit lehet mondani erre, nincsenek szavak. És mindig megszakad újra amikor a leküzdhetetlen szemétdombokat láttam. Leküzdhetetlen, mert úgy néz ki, hogy senki sem fogja soha megpróbálni eltakarítani. Túlságosan elfoglaltak az imádkozásaikkal. Bocsássák meg a cinizmusom. És a stagnáló sötét, és szeméttel teli víz láttán, – mely valaha talán egy tiszta folyó vagy tó volt. És a levegő ami olyan sűrű és szennyezett, hogy fel lehetett volna kavarni.

Ez a Föld, a bolygónk, tudjuk hogy egy élő organizmus. A részünk, az életünket jelenti. Látni azt, hogy így elherdáljuk, és szemtanúja lenni az intelligens és tudatos állatokkal való ilyen kegyetlen bánásmódnak – annyi mint megtapasztalni azt, hogy milyen tadattalan is az emberi faj és annak, hogy mennyire nem-spirituálisak tudunk lenni. Vannak idők, amikor tényleg szégyenlem, hogy ember vagyok. Hogy találhatnék békét, ha a földet olyan emberekkel osztom meg akik képesek az ilyen kegyetlen dolgokra?

Amíg Indiában jártam, volt szerencsém találkozni Swami Nikhilananda-val Delhiben. Itt azt gondoltam, hogy találni fogok válaszokat a kérdéseimre, és megoldást az összezavarodottságomra – arra, hogy egy szinten óriási spiritualitást és tiszteletet tapasztalni, és a másik szinten pedig a teljes hiányát mindkettőnek.

Kérdeztem a Swamit az Istenről, az elméről, és a tudatról – az egységről beszélt.

„A Brahma (a teremtő) minden alapja. Az elménk Brahma elméjének része.

A megértés az ami megváltoztatja a szemléletmódodat és attitűdödet. Például érzem, hogy a világ egy furcsa hely a számomra. Nem tudom honnan jött és hogy miről is szól. De amikor rádöbbenek, mert megértem ahogy minden összefügg, hogy hogyan vagyunk egyek, akkor utána tudok válaszolni a világra másképpen. A valódi megértés elvezet az egységhez, és az egység megértése pedig elhozza a változást – a személyedben, az életedben és a világban.”

Szóval ennyi volt, az egész az megértésemről szólt, vagyis annak hiányáról.

„A Vedanta azt mondja, először értsd meg az egészet. Értsd meg hogy minden egy. Aztán gyakorold a meditációt hogy megtapasztald ezt az egységet.”

A Swami elmagyarázta, hogy a legfontosabb dolog, erre az egységre koncentrálni: „A testem a teljes test része. A Brahmáé. A tér bennem, a tér a világban. Az anyag bennem, az anyag a világban. A testem a teljes dolog része.”

„Láss mindent szentként. Minden amit látsz vagy érzel, az szent. Próbáld meg látni ezt a szentséget mindenben, a folyókban, az állatokban, a növényekben, a hegyekben.”

A ha! Itt volt. Minden szent. Minden amit látunk a világban szent, az a Brahma része. A végtelen rituálék egy mechanizmus arra, hogy spirituális dimenziót adjanak hozzá a legvilágibb dolgokhoz.

Talán túlságosan szűk látóköröm volt. Ki kellett tágítanom a látókörömet, hogy észrevehessem és tisztelni tudjam azt az elfogadást és békét amit ez a megértés kölcsönöz az embereknek. Az éhező ló? Hamarosan a Brahma része lesz újra. Ő az egész része, az egységé. Lényegtelen. Addig szenved csak, amíg itt van.

Nem tudom. Ez nem hangzik helyesnek, de a világ egy furcsa hely.

Hányan valljuk magunkról hogy spirituálisak vagyunk, csak azért mert jógázunk, hogy mert néha meditálunk, vagy mert hisszük, hogy ébredtek vagyunk – azaz tudjuk mi történik, tisztában vagyunk az összeesküvésekkel, tudatosan élünk, nem nézünk tévét, egészségesen táplálkoznunk, nem bízunk a kormányban, és a legújabb spirituális könyveket olvassuk. Nem azt mondom, hogy mindez nem jó dolog. Dehogynem az! De ha valóban spirituálisak vagyunk, akkor a gondolataink messze a saját jólétünkön túl kell, hogy mutassanak. Túl kell szárnyalni az eredendően egoisztikus gondolatokat és megérteni azt, hogy mind egyetlen egész részei vagyunk. A gondolataink túlságosan sokáig összpontosultak az egónk köré. Nem elég spirituális könyveket olvasni, nem elég beszédeket mondani, spirituális vitákba bocsátkozni.

Végeztem ezzel. Nem vagyunk különbek mint India „spirituális” emberei akik meghajlanak Krishna, Vishnu, és Brahma előtt. Mind egy láthatatlan istent mádnak, míg a természet mely akár Isten kézművességének is tekinthető közben elpusztul. A halál utáni élet még több bizonyítékára tartott igényünk nem ismer határokat. Tényleg, nem jött még el az ideje, hogy túllépjünk a filozófiai óvodán, és felnőjünk? Az élet végtelen, mi is élet vagyunk, végtelenek vagyunk.

Ébren lenni nem elég. Az csak egy lépés az úton. Természetesen igaz, hogy a saját evolúciónkat elő kell segíteni, de eljön az idő amikor a figyelmünket a bőrünkkel-körbezárt egónkon túlra kell fordítani. Rengeteg spirituális könyvet olvastam, de valószínűleg egy sem járult hozzá a spiritualitásomhoz. Az intellektusomhoz igen. Sokkal több mindent értek mint amikor elkezdtem az utam, és ahogy a Swami mondta, elöbb a megértésnek kell bekövetkeznie. De az én spiritualitásom az én szívem és nem a fejem. Az az empátiám. A kapcsolatom a rácsok mögött levő elefánttal, és a láb nélküli koldússal Delhiben, az állattenyészeteken élő állatokkal. A Nepáli földrengés áldozatainak fájdalma az én fájdalmam is.

Egy ponton túl, a tudást és az értelmet át kell alakítani érzelmekké. Ha azt gondoljuk, hogy nem tudunk tenni ellene semmit sem – és ezért az „Ó boldog tudatlanság” filozófiáját követjük – akkor ne mondjuk azt, hogy spirituálisak vagyunk. Sokkal könnyebb elfordulni és elolvasni még egy könyvet az ego feladásáról. Spirituálisnak lenni azt jelenti, hogy érzünk valamit a saját szívünkben mások fájdalma láttán. Az az érzésem, hogy ez a spiritualitás felé vezető portál amire nagy szüksége van most a világnak. Ezért van az, hogy amikor a szívünk megszakad, akkor egy kicsit nagyobb lesz. A világunk egy mentális alkotás. Isten elméjének alkotása. Ha az érzelmeket és a gondolatainkat okosan használjuk, és ezeket a minden élő iránti kapcsolat felé irányítjuk egy empatikus kertek között, és ezt elég sokan megtesszük, az egy fordulópontot jelenthet. Ez az érzelem, pedig a szeretet.

Az ébredés ennek a része, a megértés kulcsfontosságú. De ez egy ébredés és megértés határok nélkül. Nem rólad szól, nem rólam, nem behatárolt kicsi egonkról. Nem a hitrendszeredről vagy az enyémről, nem te a vallásodról vagy az én spiritualitásomról. Hanem mindnyájunkról. Túl kell lépni a régi gondolatmintázatokon és kiterjeszteni a szívünket, az együttérzésünket, fejleszteni a kapcsolatot az élőlényekkel. Akkor, és csakis akkor mondhatjuk el magunkról, hogy spirituálisak vagyunk.

Forrás: http://szabadonebredok.info/mit-jelent-a-spiritualitas-ebben-a-kegyetlen-vilagban/