
Szent Teréz, spanyol szerzetes nővér, a sarutlan karmelita rend alapítója. Több kolostor alapítása, építése kötődik hozzá. Számos levél, bibliai kommentár, vers maradt utána. Nemcsak a test, hanem a lélek misztikus utazását is leírja, melyben a lélek a Szentháromsághoz talál.
Önsanyargató életet élt, komolyan vette a kolostori életet, emiatt sokat gyengélkedett, betegeskedett, mégis végig megőrizte vidámságát és erejét, mellyel elvei mellett állt ki és Isten mellett tett tanúbizonyságot.
Ahogyan gyengült fizikai teste, úgy erősödött lelki és szellemi ereje, Istennel való kapcsolata.
A kolostorban lakó nővérek többször látták, hogy felemelkedik a padlótól és arcából misztikus fény sugárzik.
Amikor Isten egy misztikus egyesülésben magához vonta, ezt írta:
„A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába.”
Azt vallotta, hogy a vidámság szükséges ahhoz, hogy elviseljük az élete, ezért sokat zenélt, verselt, és nevetett, hogy másokat felvidítson.
Erőt adó mondatai, melyekkel saját magát is bátorította:
„Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”
Így vélekedett a szeretetről:
Talán nem is tudjátok igazában, hogy mit tesz az, szeretni; nem csodálnám, ha így állna a dolog. Az az egy bizonyos, hogy nem a szellemi örömökön fordul meg a szeretet nagysága, hanem azon a szilárd elhatározáson, hogy mindent, amit teszünk, Isten kedvéért tesszük s óvatosan kerülünk mindent, ami Őt megbánthatná. (...) Ezek a szeretet jelei.
Mire tanít minket, most élőket az élete, munkássága?
…talán, hogy az egyszerű dolgokban keressük a boldogságot, ne a hamis, külső csillogásban. Minden elmúlik, itt semmi nem a miénk. Csak a kapcsolat, melyet az Istennel ápolunk, ami nem más, mint a szeretet legmagasabb foka - önmagunk lelke hangjának követése, a hűség ahhoz, akik abban a pillanatban vagyunk.
…a mai kor embere sikerét, az anyagi javakban méri. A technikai fejlődést helyezi előtérbe, miközben szellemét nem fejleszti. Olyan csapda ez, melyben elveszítünk mindent mi lényeges, mi fontos. Mi életet adna. Feláldozzuk a természetet, de még önmagunkat is, egy nemlétező illúzió oltárán. Elillanó csillogást választunk, az időtlen, örök fény helyett…
Szeretettel: Sándor Judit - Jóportál
Mai névnap