Lábnyomok – tanmese

Egy ember éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből. Minden egyes jelentnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré. 

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat. Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:

„Uram! Az ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövényen! Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?”

Az Úr így felelt: „Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.”

 

Forrás: