Amikor senki sem lát…

Az élet színpadán sokféle szereposztásban, változatos álarcokban játsszuk a ránk osztott, ránk erőltetett vagy a sokszor önként vállalt szerepeket.

 

Színlelt drámákba bonyolódunk, hogy ránk irányuljon a figyelem.

Romantika, vígjáték, tragikomédia, csillogó maszkok és színes boák...a lehetőségek tárháza végtelen. Hol sodródunk, hol mi írjuk a forgatókönyvet.

De hol van az igazi énünk...hol vagyok én és hol vagy te?

Mert valódi arcod csak akkor látszik...

 

 

 

…amikor legördül a függöny, és lekerülnek az álarcok;

…amikor senki sem lát;

…amikor azzal viselkedsz, akitől semmit sem várhatsz;

…amikor képviselned kell, amiben igazán hiszel;

…amikor a legmélyebben vagy és nincs semmid;

…amikor a legsikeresebb vagy és megvan mindened;

…amikor életed első pillanatában kinyitod a szemed, lelked végtelen kapuját;

… és amikor életed utolsó percében örökre lehunyod megfáradt tekinteted.

 

Ha külső szemlélőként tudsz tekinteni életedre, ha semmit nem veszel itt túl komolyan, ha tudod, hogy itt bármi lehetséges, és tisztában vagy vele, hogy ez a bármi mégis semmit sem ér. Ha a drámák, maszkok kavalkádja már nem nyel el… Ha nem az a fontos, hogy mit mutatsz kifelé, és kinek adod el magad, hanem, hogy belül rend van-e… akkor már közeledsz. Közeledünk. Egymáshoz.

Ahol egység van. Ahol szeretet van.

 

Szeretettel: Sándor Judit

Forrás: