Napi pozitív

A szerelem a világ leghatalmasabb ereje, amely a leginkább emberi.
Mahatma Gandhi

6 + 1 ok, amiért nem működnek a pozitív megerősítéseid

A pozitív gondolatok, pozitív érzések teremtőerejéről már sokat hallottunk. Én is gyakran alkalmazom őket, hogy életemet és körülményeimet pozitív irányba formáljam. Sokan kérdezték tőlem az utóbbi időben, miként lehetséges, hogy annak ellenére, hogy minden nap használják ezeket a megerősítéseket, mégsem változik semmi, vagy épp ellenkezőleg: változik, de nem jól, hanem rosszul alakulnak a dolgok.

Ennek több oka is lehet:


1.Amikor felülírja egy erősebb program:

Olyan erős szülői programokat kaptál, amik felülírják a megerősítések sikeres működését. Amit gyermekként szüleinktől hallunk és látunk, az befolyásolja legerősebben az életünket. Egy ismerősömnek gyakran mondogatták édesapja: „Fiam, az életben mindenért meg kell szenvedni.” Szegény, valóban szó szerint megszenvedett minden olyan eredményért, ami másnak könnyedén adatik meg az életben. És bár felismerte a pozitív hozzáállás jelentőségét, mégsem tudott ezen az erős szülői programon változtatni.

2.A hit hiánya: Te is megérdemelheted

Kevés az önmagadba vetett hited és nem szereted magadat igazán. Ilyenkor hiába mantrázod, a csoda mondatokat- nem igazán fogsz eredményt elérni, hiszen nem hiszed el, hogy megérdemled a jót és nem tudod elfogadni a feléd irányuló bőséget.


3.Problémák az elengedéssel:

Reggel, délben, este, mindig csak a pozitív mondatokra, képekre fókuszálsz. Így nem éled meg a jelen pillanatot…és mivel állandóan kéréseket postázol az univerzumnak, ő nem tudja neked ugyanazon a vonalon visszaküldeni a válaszokat, ajándékokat, amiket szeretnél.

4.Megmagyarázhatatlan negatív érzések, félelmek

Nehezen megy a pozitív dolgokra való fókuszálás, hiszen tele vagy félelmekkel és negatív érzésekkel, gondolatokkal. Valahogy könnyebben hiszed el, hogy megkapod a rosszat, mint, azt, hogy jó is érhet az életben.


5.Minden összedől

Néha a jó dolgok helyett jönnek a rosszak: munkahely elvesztése, kapcsolatok felbomlása. Ilyenkor valójában az univerzum helyet csinál mindannak a jónak és új dolognak, amit a régi már nem működő dolgok elvesztése nélkül, nem tudnál befogadni.

6.Lehúzó környezet

Ha elültetsz egy magot, mikor fog kinőni belőle csodaszép virág? Ha kristálytiszta vízzel öntözöd, vagy ha koszos, szennyvizet öntesz rá?


A pozitív gondolkodású, szeretetteljes és támogató emberek segítik álmaid valóra válását. A negatív, irigy és önző emberek lehúzhatnak téged. Olyan emberekkel vedd körül magad, akik szeretnek és támogatnak és képesek arra, hogy elismerjék a sikereidet és veled együtt örüljenek annak!

7.Nem elég gondolni - érezni is kell

Hiába mondogatod, hogy nyugodt vagy, ha közben azt sugárzod kifelé és úgy is viselkedsz: aggódsz, ideges vagy… Szóval ne elég gondolni és mondani: aszerint is kell érezni és cselekedni.

Megoldások:


1-es eset:

Magunkban hordozott programok tisztítására számos lehetőség van: Hellinger-terápia, Angyal-terápia, Ho’oponopono módszere.

2-es eset:

Hitedet erősítheted szintén Angyali segítséggel, önbizalom fejlesztéssel.


3-as eset:

Tudatos elengedés, az elme lefoglalása: jóga, sport, séta a szabadban, vízparton.

4-es eset:

Szintén megoldás lehet a sport, a mozgás. Tisztább ételek fogyasztása: bio - és élő ételek. Csakra – és energetikai test tisztítása, energiagyógyászok, terapeuták által.


5-ös eset:

Légy türelmes a változás folyamatával szemben. Engedj el minden régi dolgot és ne ragaszkodj a nem működő mintákhoz.

6-os eset:

Vállalj felelősséget önmagadért. Merj nemet mondani a lehúzó kapcsolatokra.


7-es eset:

Tudatosság. Ki az aki rajtad kívül irányítani tudja érzéseidet és cselekedeteidet? Senki. Érezd, gondold azt, amit szeretnél, amit te akarsz és ne engedd, hogy a körülményeid irányítsanak téged!

 

Mindenki olyan módszert és személyt keressen, amiben/ akiben hisz és amit/akit hitelesnek talál. 


 

Sándor Judit

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Izületi gyulladásra: ecet+méz főzet

Szerencsét hozó szilveszteri és újévi hiedelmek, babonák

Milyen a vércsoportod? -Ilyen betegségekre vagy hajlamos

Háti 7-12.csigolyák fájdalomkörei, érzelmi programjai, tanulási feladatai

Neked ajánljuk


Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk