Napi pozitív
Minél kevésbé ragaszkodunk bármihez, annál könnyebben tudunk szeretni. Ahol a szeretet lakik, ott már nincs szorongás, vágy, remény vagy neheztelés.
Daniel Gottlieb
Napi pozitív
Minél kevésbé ragaszkodunk bármihez, annál könnyebben tudunk szeretni. Ahol a szeretet lakik, ott már nincs szorongás, vágy, remény vagy neheztelés.
Daniel Gottlieb
Sokkal hidegebbek voltak akkoriban. A nappalok rövidebbek, az éjszakák hosszabbaknak tűntek. De hát gyerekként mindig így van. Emlékszem olyan hideg is volt, hogy volt tán -2o fok is, csak úgy csikorgott. Az orrunk alatt megfagyott a pára, az embereknek a bajusza fehérre fagyott a hidegben - ahhoz képest mostan elég kellemes az idő.
Amikor oszt esett a hó, összeverődött a rengeteg gyerek az utcába, míg be nem sötétedett és mindenkit haza nem szólítottak, addig mindannyian kint voltunk, hóembert építettünk szánkóztuk, ha jég volt csúszkáltunk, mert ott volt a patak is, örültünk annak, hogy tél van. Estére meg hazamentünk, ahol anyám már befűtött a búbosba, sütötte a kenyeret. 1944-ben hét éves voltam. Nagyon vártuk a Mikulást, hittünk benne mindannyian. Mondom, sokan voltunk gyerekek mikor megjött a Nagyszakállú. Az mindent tudott rólunk, a fejünkre olvasta még azt is, amit a nyáron csináltunk. El vótunk ámulva. Valamelyik öregapóka öltözött be, legtöbbször a szomszéd bácsi, persze akkoriba ezt nem tudtuk. Szaladgáltunk utána meg vele a többi házhoz, hogy meglessük kinek mit ad, meg hogy miket mond. Diót, almát kaptunk meg szalagóriás süteményt, olyan csillag meg angyalka formájút, amit előzőleg anyám sütött – banánról, meg narancsról? Hát még álmodni se mertünk, azt se tudtuk mi az.
Békésen teltek a hideg téli esték, jártak hozzánk az asszonyok fonni, vagy mi mentünk a szomszédba, olyankor mikor jöttek, hozták a rokkát, a kendert, az emberek meg a fosztást. Kötötték a sustyankát, amivel aztán megkötték a szőlőt – nem voltak ám ilyen műanyagszalagok, mint most. Na meg kukoricát morzsoltak, élményeket meséltek, mert sokan summások is voltak akkoriban, azoknak annyi mesélni valójuk vót, hogy mi történt velük a nyáron, hogy csuda. Négy öt család is összegyűlt ilyenkor, mi gyerekek sokszor sütöttünk a parázson mónárkalácsot. Adott anyám, tojást, lisztet, cukrot, tejet, meg egy kis darab szalonnát. Mi ültünk az asztalnál, az asszonyok a széken a rokka előttük, az emberek meg a búbos körül. Ilyenkor sokszor főztek kukoricát is.
Előző nap beáztatta anyám, aztán mikor téli estéken fontak az asszonyok, olyan volt ez, mint valami csemege. De ilyenkor sok helyen adtak aszalt szilvát, császárkörtét is. Az emberek meg itták a fröccsöt. Mi meg vizet – nem kólát, de még szörpöt se. Ugyan volt tehénkénk, de nem a tejet ittuk, a savót, de szerettük mi azt nagyon.
Karácsony előtt aztán 9 nappal szentcsaládot jártunk. 9 házhoz mentünk el mindennap karácsony előtt. Felkerekedtünk délutánonként oszt mentünk imádkozni. Mindig kaptunk almát vagy 2 szem cukrot, vagy volt, amikor lekváros buktát sütöttek. Lekvár is volt minden háznál. Így ment ez karácsonyig.
Karácsonyfánk is volt mindig. Apám mindig készített. Borókából. Nemcsak a miénk, mindenkié ilyen volt. A karos lóca előtt, az asztalon fehér, félig pamutból szőtt abrosz, azon a boróka karácsonyfa. A karácsonyfára pedig mi gyerekek diót, meg kettévágott kockacukrot tettünk arany papírba csomagolva.
Anyám mindig szűz bablevest főzött – abba nem lehetett hús, de még zsír se, vajjal rántott be, na meg mákos csíkot csinált, de annyit, hogy két napra valót. Meg volt túrós lepény, meg mákos, meg diós bejgli, nagy kemencével, ami nekünk újévig kitartott. Karácsonykor a szegényebbeknek vittünk mindig egy kis csomócska túrót, hogy azok is tudjanak sütni, mer anyám olyan adakozós volt.
Karácsonykor nem volt szabad kenyeret vágni se, így a kalácsból kimaradt tésztából vót cipó, amire apám keresztet vetett és a bableves mellé annyifelé törte, ahányan vótunk. Az asztalnál ült az egész család. Anyám aztán a vacsora után kitette a sült tököt, a diót, almát egy tálba, mi meg karácsony estéjén azzal töltöttük az időt az éjféli miséig, hogy törtük a diót. Ha szép egészséges volt, jövőre mi is azok leszünk – mondtuk, de ha pondrós meg rossz volt, akkor betegséget jelzett következő évbe.
Az almát mindig a ház ura vágta szét annyi felé, ahányan ültünk az asztalnál. Nagyapa mindig a legszebbet, a legnagyobbat vette ki. Ez jelképezte a családot, azt, hogy összetarozunk. A tököt meg azért kellett enni, hogy sok pénzünk legyen jövőre. Nem volt ám nagy ajándékosztás, ha vót egyáltalán… hm esetleg cipő, ha kellett. Na, emlékszem egyszer, már nagyobbacska voltam, már fonóba is jártám, mikor karácsonyra kaptam egy kendőt, egy zöld belíner kendőt. Éjfélkor oszt megindult az egész falu a misére.
- Jobbak voltak azok az idők Mama? Szebbek voltak akkoriban a karácsonyok?
- Hát Fiam, nem voltak szebbek, másabbak voltak, valahogy jobban együtt voltunk, valahogy mindig volt mit közösen csinálni.
Szerző: Hliva Éva
RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI ÚJ NŐI ANGYALKÁRTYA - Kapcsolódj össze az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
A családokért imádkoznak Pálosvörösmarton
Nyílj meg az Istentől érkező áldások befogadására!
Ha bármely tulajdonsággal rendelkezel ezek közül, akkor természetesen magas frekvenciával születtél!
A szeretet törvénye
Mai névnap
Jó szívvel ajánljuk
