A félelem tanítása

Aki fél a jövőjétől, az valójában a múltjával nem tud szembenézni.

Nem is hinné az ember, hogy milyen rossz hatással vannak ránk egyes érzelmek, mint például a bűntudat, a szégyen vagy éppen a félelem. Mind közül az utóbbival találkozunk nagyon sokszor az életünkben. Munkahely, iskola, párkapcsolat, egészség: a félelem és az aggodalom mindig megtalál bennünket. Önmagában a félelemmel nem lenne baj, mert bizonyos értelemben olyan visszatartó erő, amely óvatosságra int. Nélküle talán túlságosan vakmerőek lennénk. Inkább azzal nehéz szembenézni, amit a félelem velünk tesz, ahogyan hat ránk és ahogyan kialakul bennünk. De hogyan lehet mégis felhasználni körülményeink jobbá tételéhez?

A „legnépszerűbb” félelmek Életünk tele van kihívásokkal, mindenhol meg kell felelnünk, legyen szó munkáról vagy családról. Elvárás elvárás hátán. Mindenki átéli a kudarctól való félelmet, azt az aggodalmat, hogy nem állunk helyt az élet egyik területén, nem vagyunk elég jók, s mást választanak helyettünk. Nagyon sok ember bele is betegszik ebbe, hiszen például nagyon nehéz úgy felkelni nap mint nap és bemenni dolgozni, hogy egész nap stressz alatt állunk. Bizony könnyen kiadhatják az utunkat, ha nem végezzük jól a munkánkat. Sajnos keveseknek adatik meg, hogy olyasmivel foglalkozzanak, amit szeretnek. Az emberek inkább megalkudnak, csak hogy biztosítva legyen a munka, a megélhetés, az állandó jövedelem. De vajon hol a határ, ameddig képesek vagyunk elmenni, ameddig le tudunk mondani akár a lelki békénkről is, az egészségünkről is, csakhogy legyen pénz mindenre? Ezt mindenki maga dönti el.

 

A folyamatos stressz folyton készenlétben tartja az emberi szervezetet. Felerősödik a szimpatikus idegrendszer és annak hatásai: emelkedik a vérnyomás, a vércukorszint és a pulzus, szaporább lesz a légzés, lassul az emésztés, fokozódik a koncentrálóképesség. De ha mindez tartósan fennmarad, mikor tud pihenni a szervezet? Nagyon kevés idő marad erre. Túlhajszoljuk magunkat, így csökken az ellenálló képesség, fáradtabbak leszünk és könnyebben meg is betegszünk. S mindez egy félelemmel kezdődik csak. Tény és való, mai kiszolgáltatott világunkban nagyon nehéz új munkát találni. De bármit le lehet cserélni, bármit újra lehet kezdeni az életben, de egészségünk csak egy van. Sokszor nem merünk új életet kezdeni, új munkát keresni, mert félünk a kudarctól, a kockázattól. Csak arról feledkezünk meg, hogy ha nem változtatunk valamit az életünkön, azon a területen, ahol gondjaink vannak, valójában akkor is kockáztatunk.

 

Nehezebb talán a helyzet, amikor a félelmünket egy ember testesíti meg. Lehet ez az ember a főnök, tanár, szülő, élettárs, férj, feleség vagy a saját gyerekünk. Félünk tőle, mert valami olyasmit testesít meg, ami rossz hatással van ránk, ami kihozza belőlünk a legrosszabbat. A legnagyobb és olykor a legrosszabb hatással a közvetlen hozzátartozóink vannak ránk. A szülőtől való félelem kihatással van egész életünkre. A korlátok, amiket gyerekként kellett megélnünk, olykor megnehezítik a beilleszkedést, önmagunk kifejezését vagy az alkalmazkodást felnőttként is.

 

Bármilyen jellegű kiszolgáltatottság élménye egy másik emberrel szemben nagy törést okozhat, nagyon negatív hatással lehet a személyiségfejlődésre, az önértékelésre és ezekből adódóan az élet minden olyan területére, ahol kihívással kell szembenézni.

 

Az ilyen „félelmetes” emberek az életünkben mindig valami fontosat tanítanak nekünk a kiszolgáltatottságról, a félelemről, az erőszakról, arról, hogy hogyan lépjünk túl ezeken, hogyan változtassunk. Válaszút elé kerülünk: vagy továbbra is így maradunk, vagy vesszük a bátorságot, hogy szembenézzünk vele, és megtanuljunk kiállni önmagunkért.

 

Olykor a félelmünk inkább a jövőbe tekint, hogy milyenek ne legyünk, vagy hogy el ne veszítsünk valaki fontosat az életünkből. Vagy inkább arról szól, hogy mi ne történjen meg soha velünk. Ezeknek fontos eredete van a múltban. Minden félelmet lehet kezelni, mindennel szembe lehet nézni. Csak egy kis bátorság kell.

 

A félelem eredete

Minden félelem mögött valójában egy alapvető hiedelem áll akár tudatosan, akár tudat alatt, ami befolyásolja az ítélőképességünket. A tudatunk tele van hiedelmekkel, melyek meghatározzák világnézetünket, a „helyes- helytelen” értékrendünket. Ami nekem helyes, az másnak talán egyáltalán nem számít, vagy ellenkezik az ő nézetével. Mindezt a hiedelmet én arra építem, amit tapasztaltam, és ő is arra építi, amit ő tapasztalt. Ha az én nézetemet inkább a félelem határozza meg, mint a magabiztosság, az élet egy adott kihívásánál könnyebben alulmaradok, mint egy másik ember, pusztán azért, mert félek valamitől, mert nem hiszek eléggé abban, hogy megoldom, vagy talán inkább abban hiszek, hogy a másik biztosan jobb. De miért is van bennem ez a hiedelem? Elég lenne csak ezen változtatni. Miért gondolom azt, hogy nem vagyok elég jó?

 

Ha egy ember fél a kudarctól, az azért van, mert valaki vagy valamilyen helyzet azt éreztette vele, hogy nem elég jó, hogy nem felelt meg akkor. Ez megmaradt, elhitte az agya, azóta is ez motoszkál benne. Ezért fél. A legtöbb ember tudatalattijában ez van.

 

Ha valaki attól tart, hogy rossz ember lesz, az tudat alatt meg van győződve arról, hogy ő valójában gonosz. Mert történt vele valami, ami ezt a hitét támasztotta alá. Azóta igyekszik minden erejével meggyőzni önmagát is arról, hogy ő igenis jó ember.

 

Aki fél a jövőjétől, az valójában a múltjával nem tud eléggé szembenézni.

Aki attól fél, hogy nem lesz elég pénze, az tudat alatt meg van győződve arról, hogy soha nem is volt elég pénze, éppen ezért nem is lesz ez másképpen a jövőben sem. Esélyt sem ad magának a bőség megteremtésére.

 

Aki fél az erőszaktól, az valójában abban hisz tudat alatt, hogy nem tudja megvédeni magát, mert volt olyan élménye, amikor kiszolgáltatott és tehetetlen volt ezzel az erőszakkal szemben, és azóta retteg, nem akarja újra átélni, még a legkisebb fokát sem a kiszolgáltatottságnak.

Aki valamit vagy valakit nagyon meg akar szerezni, az valójában a nagy akarás mögött nagyon fél, hogy elveszti ezt a tárgyat, munkát vagy személyt. Mert valójában abban hisz, hogy amit akar, az szükséges a boldogságához. Abban hisz, hogy e nélkül nem lehet boldog, csak ezzel. Ezért akarja nagyon. Amit azonban nem akarunk nagyon, attól nem függünk.

 

Aki fél egy másik embertől, az valójában a saját sebezhetőségében hisz, attól fél, hogy árthatnak neki. Nincs meggyőződve arról, hogy igenis a saját kezében van az élete. Mert ezt tapasztalta, mert valahol megalkudni kényszerült.

 

Hasonlóan az az ember, aki fél a betegségtől, az valójában arról van meggyőződve, hogy nem elég egészséges, hogy akármikor történhet vele valami váratlan és tehetetlen ezzel szemben. Pedig most már rengeteg betegséget meg lehet előzni egy kis odafigyeléssel.

 

Aki fél a haláltól, abban valószínűleg az motoszkál, hogy nem élt még eleget, kevés ideje volt, nem elég erős, vagy csak az, hogy úgy érzi, nem volt értelme az életének és még időre lenne szüksége.

 

Ha egy állattól félünk, vagy mondjuk a víztől, az is mindig jelképez valamit a számunkra, e mögött is a leggyakrabban a kiszolgáltatottság érzése van.

 

Tehát a félelem valójában lelkivilágunk tükre. Felhasználhatjuk arra, hogy megismerjük, hogy mi is lakozik valójában a tudatunkban, amiről talán nem is tudunk. Már régen elfeledkeztünk arról, hogy milyen érzéseket temettünk el a mélybe. De tudat alatt sok minden megmarad.

 

A félelem elengedése

Egy félelem végigkísérhet egész életünkben. Nem lehet mindig teljesen legyőzni, hisz olykor csak „tárgyat” keres magának. Túllépni lehet rajta, kezelni, ha meglátjuk, hogy valójában mi van mögötte. Szembe kell nézni azokkal a régi elfeledett, illetve aktuális sérelmekkel, amelyek hatással vannak ránk. Ha mindenki megtalálja azt a hiedelmet, amiből a félelme ered, már látja a problémájának a gyökerét. Képes lesz meggyógyítani magát, ha tudja, hogy mi az a felfogás, amin érdemes változtatnia. Csak azért, mert a szülő, exférj, előző munkahely azt éreztette velem, hogy nem voltam elég jó, hogy nem feleltem meg, az nem azt jelenti, hogy ezentúl soha többet nem tudok megfelelni sehol sem. Csak akkor, ha ebben hiszek valahol tudat alatt, mert valójában még nem dolgoztam fel a sérelmet, és inkább elfogadtam, hogy ez talán így igaz. De még ha igaz is, ha tényleg nem voltam elég jó, ugyan ki ne hibázott volna életében? A múlt az múlt, tanulni kell belőle. De a jelenben bármikor változtathatok. Az aktuális félelmet akkor tudjuk igazán elengedni, ha rájövünk, hogy igazából értelmetlen, mert egy esemény miatt maradt meg bennünk. Vagy átéljük, eltelik egy kis idő és rájövünk, hogy mennyivel erősebbek lettünk tőle, mert tanultunk belőle. Olykor az is elég, ha megtanulunk hinni az ellenkezőjében: „igenis erős vagyok, igenis szembenézek a kihívással, igenis meg tudom oldani, akárki akármit mond, még ha nehéz is lesz, bízom, mert hiszem, hogy meg tudom csinálni, bármit is éreztettek velem a múltban, vagy bármit is hibáztam.”

 

Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, az valószínűleg azért van, mert valami sokkal jobb vár ránk. Lehet máshogy is élni. Bármikor lehet változtatni. Nem? Miért nem? Mert az ember nem hisz benne, hogy lehet. És újra elindul egy alap a következő félelemhez.

 

Pedig csak a hiedelmen kell változtatni. Hogy lehet jobb, hogy megérdemeljük. Megtehetjük, csak szembe kell nézni azzal a szúrós, fájó dologgal, amivel nem merünk. Inkább ráhagyjuk, hogy nem lehet. Mindig van egy kiskapu. Csak akkor látjuk meg, ha valóban elhisszük, hogy van kiút a mélységből egy új élet felé. Ez nem ábrándozás, bár attól sem kell félni. Ez a szabad akarat, a döntési jogom, hogy az én világomat mi határozza meg. A félelem? A bűntudat? Vagy inkább a talpraesettség, az őszinteség? A szeretet? Mindenki maga választ.

 

Gábor Zsuzsanna 

Természetgyógyász Magazin

Forrás: http://tgy-magazin.hu/index.php?page=3&action=SHOW&id=3145