Napi pozitív

A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.
Dale Carnegie

2017. január 28.: Újhold a Vízöntőben - Mi a személyes üzeneted az emberiség számára?

A szombati Újhold idején az eredetiséget hirdető Vízöntő megtöri a Bak eddigi szigorát, és a kiszabadulást, a normákon való túlhaladást és a közösség erejét közvetíti felénk. Uralkodó bolygója, az Uránusz, továbbra is szemben áll a Jupiterrel, ezzel cselekvésre ösztökélve minket. A Halak jellegeknek köszönhetően pedig jelen van egy jó adag kreativitás és érzelmesség is, melynek segítségével kapcsolódni tudunk a világgal, az anyatermészettel és az univerzummal is. Amilyen érzékeny, ugyanolyan tevékeny Újhold következik.


 

Elindít egy megújulási ciklust, mely egyre fokozódó lesz egészen az augusztusi Telihold és holdfogyatkozás bekövetkeztéig. (S a kínai Újévet, a Tűz Kakas évét is megnyitja.)

A Vízöntőnek - levegő jegy lévén- szabad térre van szüksége. Meg akar szabadulni a szubjektívtől, hogy független lehessen. Nem saját magáért, hanem humanitárius célokért küzd, ami nem csak neki vagy nekünk, hanem az egész emberiségnek hasznára válhat. Talán túl idealista…, de nélküle nem lenne újító, feltaláló szellem a világon!

Egy másik jelentős együttállás 28-án a Merkúr és a Plútó „násza“. A Merkúr a gondolatainkat, hitrendszerünket, kommunikációnkat, tanulási képességeinket jelképezi, míg a Plútó a megújhodást. Tehát az Újhold százszoros teremtő ereje jó alkalom, hogy átalakítsuk gondolatainkat és múltban gyökerező negatív mintáinkat. Mind érzelmi, mind gondolati szinten tiszta lapot kezdhetünk. S ez a fajta (ön)tudatosság egy olyan erény, mely nem engedi, hogy elnyomjanak vagy az orrunknál fogva vezessenek miket az ún. mai világ forgatagában*.


És még egy fontos momentum, hogy Újhold napján a Mars „hazatér“ a Kos jegyébe, feltöltve energiával az ott álló Uránuszt. Ez még inkább a Vízöntő energiák erősítését hozza. A feladat így egyértelműen az önkifejezés, a reakció/ reagálás valamely (kollektív) témával kapcsolatosan, illetve kapcsolódás másokkal – kollektíva építés, támogató barátok keresése. „Emlékeznünk“ kell, hogy hova tartozunk, kik a mi valódi lélektársaink. Adjuk közre üzenetünket, mellyel magunkhoz vonzzuk szellemi társainkat. 

Az én személyes üzenetem: Szeretném, ha az asztrológia végre visszakerülne méltó helyére. Nem mint egy badar „jóslás”, egy értéktelen információ a magazinban, amit át kell ugrani; hanem mint egy HATÉKONY SEGÉDESZKÖZ. Mint mankó, mikor megbotlunk vagy támaszra szorulunk az utunkon. Mert az egyéni képlet segítségével a velünk történő dolgok (nehézségek, betegségek, érési folyamatok) tudatosíthatóak, s általa elindulhatunk/ haladhatunk tovább azon az úton, melyet mindig is kerestünk. Akik már találkoztak például az asztrológiai pszichológia módszerével, tudják, hogy segítségével tehetünk magunkért, másokért és a magasabb összefüggések megértésével egész bolygónkért.

 

Aki (egyet)ért, kérem, hogy vigye ezt az üzenetet mindenkinek, aki a Pozitív kisugárzás közösségéhez szeretne tartozni. Hálás köszönetem!


Sebestyén Ági

 

 

Köszönjük a cikk megjelenését: Sebestyén Áginak, pozitivkisugarzas.blogspot.hu.


Forrás: http://pozitivkisugarzas.blogspot.hu/

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk