Napi pozitív

“Az erő mögötted hatalmasabb, mint az akadály előtted!” dr. Mayer Andrea

7 tipp, hogy végre tudj nemet mondani!

Sokan érzik úgy, hogy a rengeteg rájuk nehezedő feladat miatt nem marad idejük saját magukra. Ettől egyre kimerültebbek, stresszesebbek lesznek. Ennek hátterében több ok is húzódhat: stresszkezelési problémák, a munka-, vagy feladathelyzetek utáni kioldódás nehézsége, a túlzott mértékű terhelés, a perfekcionista hozzáállás.

 

 

És, hogy mi a közös mindezekben? E faktoroknak közük van a határtartáshoz. 
 
A határtartás az a képességünk, amivel kereteket szabunk másoknak és önmagunknak. Betartatjuk és ügyelünk arra, hogy mi is betartsuk. A határvédelem úgy irányítja a mederben az életünket, hogy az közben élvezhető és hasznos maradjon. Határainkat mégis folyamatos támadások érik kívülről és belülről is:

1. Meg tudnád még ezt a feladatot csinálni?
2. Tudnál benne segíteni?
3. Ma még elszívok egy szál cigarettát, de holnaptól abbahagyom!

 
A határvédelem egyik legfontosabb eszköze a nemet mondás. A „NEM” az a szó, ami kijelöli mások és önmagunk számára, hogy „eddig, és ne tovább!” Segít megvédeni önállóságunkat, integritásunkat, időnket, energiánkat, egészségünket és erősíti a magabiztosságot. A “NEM” az önvédelem egyik eszköze.
 
A Selfmappinget kitöltők mindössze 1%-a mondhatja el magáról, hogy határtartási képessége kiváló. Nincs oka aggodalomra további  41%-nak, akik még az elfogadható kategóriába esnek, 49% képviseli az átlagos csoportot, 9% egyenesen rizikós ezen kompetencia tekintetben. Ha pedig a számok összességét nézzük, ez mégis csak azt jelenti, hogy 99%-nak még van mit fejlesztenie e téren.
 
Mire és mikor mondjak nemet?
 
A „NEM” általában az egyik első szócska, amit a gyerekek megtanulnak, mivel ezt nagyon gyakran hallják szüleiktől. Ennek a segítségével szabnak határokat a gyermeknek, hogy ne sérüljenek. (Pl. ne dugjon szöget a konnektorba, ne egye meg a plüssmaci fülét, vagy ne harapjon meg másokat.) A személyes határ kialakulása után már - részben - önmaguktól is tudják a gyerekek, hogy mi a jó nekik, és elkezdik megvédeni magukat. Nincs ez másképpen felnőttként sem.
 
Nemet mondani akkor érdemes, amikor úgy érzed, hogy valami fenyegeti a határaidat. Néhány tipikus eset:
 
1. Időszűkében vagy, de még újabb sürgős/halaszthatatlan/nagyon fontos kérés érkezik hozzád. 
(Pl.: „Maradj bent még egy kicsit az este, mert ezt a riportot mindenképpen le kell adni holnap.”)
 
2. Olyan dolgot kérnek tőled, ami számodra nem komfortos, vagy nem értesz vele egyet. 
(Pl.: „Szeretném, ha holnaptól abbahagynád a sportolást, és csak a családodra fordítanád a szabadidődet!”)
 
3. Azonnali döntést várnak tőled. 
(Pl.: „Mostantól ezeket a feladatköröket pluszban el kell látnia, rendben?”)
 
4. A segítségedet kérik, pedig neked is rengeteg dolgod van, vagy éppen pihennél. 
(Pl.: „Drágám, le tudnál menni a hétvégére a szüleimhez, mert nem győzik a kerti munkát?”)
 
Természetesen ezek a helyzetek egyénileg változnak. Előfordulhat például, hogy tényleg érdemes bent maradni még egy órát a munkahelyen, mert ez csak egy egyszeri, kivételes eset, vagy megeshet, hogy a nagyobb jó érdekében részben feladsz egy-egy szabadidős tevékenységet.
 
A „NEM” arra szolgál, hogy akkor utasíts el kéréseket, amikor az már a komfort zónádon kívül esik és szeretnéd is ott tartani őket. Tehát a „NEM” akkor hasznos, ha az egy tudatos döntés eredménye.
 
Hogyan mondjak nemet?
 
1.)    Indoklással
Ez segít, hogy a másik meg is értse a nemet mondás okát. Ha valamit értek, könnyebben elfogadom. (Pl.: „Szívesen segítenék, de most nem fog menni, mert nekem is határidős munkám van.”)
 
2.)     Alternatíva ajánlásával
Ha szeretnél igent mondani, de a részletek nem megfelelőek számodra. (Pl.: „Ma semmiképpen sem tudom kivitelezni, de holnap szívesen segítek.”)
 
3.)     A legközelebbi „NEM” beharangozásával
Ha szeretnél fokozatosan lezárni egy olyan folyamatot, ami számodra kellemetlen, zavaró, vagy éppen a másik számára lenne hasznos, ha átvenné és megtanulná. (Pl.: „Most kijavítom neked a hibákat, de legközelebb töltsd le és használd a helyesírás-ellenőrző programot.”)
 
4.)     A válasz elhalasztásával
Ha szeretnél időt nyerni ahhoz, hogy átgondold a kérést/kérdést. Ez különösen akkor jön jól, ha a kérés/kérdés váratlanul ér, komoly döntést igényel, vagy stresszt okoz. (Pl.: „Van időm, hogy átgondoljam, mielőtt döntök?”)
 
5.)     Rákérdezés a következményekre
Sokszor csak azért mondunk igent, mert tartunk a következményektől. Ha rákérdezel, hogy mi történik, ha nemet mondasz, az segít abban, hogy tisztábban lásd a döntésed következményeit. (Pl.: „Ha most nem érek rá kávézni, attól még elhívsz legközelebb is?”)
 
6.)     Feltételek szabásával
Az idő és az energia mindenki számára véges mennyiségben áll rendelkezésére. Ha valamit elvállalsz, akkor valami mástól veszed el az időt, tehát az önvédelem érdekében te is kérhetsz a másiktól, vagy szabhatsz feltételeket. (Pl.: „Tudnék rá időt szakítani, ha esetleg el tudnál menni helyettem bevásárolni.”)
 
7.)     Durva “NEM” helyett “igen, de…” 
Ebben az esetben a következményeket vázolod fel a másiknak, aki így megváltoztathatja a döntését, kérését. (Pl. „Szívesen megcsinálom, de akkor nem tudom elintézni a postát ma.”)

Forrás: https://www.selfmapping.com

Ezt a cikket eddig 1533 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

A Vonzás Törvényének 10...

6 spirituális jó tanács a...

5 megerősítés - Vonzd be a...

A leghatásosabb őszi...

Napi pozitív

“Az erő mögötted hatalmasabb, mint az akadály előtted!”

dr. Mayer Andrea

Jó szívvel ajánljuk