Napi idézet

Akinek valódi problémái vannak, annak nincs ideje depressziósnak lenni. Paulo Coelho

Bibliai üzenet - Tedd le azokat a gondokat

Előfordult már veled, hogy vendégséget rendeztél, és annyira túlhajszoltad magad a készülődéssel, hogy nem is tudtad élvezni az együtt töltött időt? Azt hiszem, ez már mindnyájunkkal megtörtént.

 

Valószínűleg jól ismered a két nővér, Mária és Márta történetét (Lukács 10). Jézus ellátogatott az otthonukba és miközben Márta sürgött-forgott, a többiek élvezték a Jézussal töltött időt. Márta végül szólt Jézusnak, hogy kérje meg Máriát, hogy segítsen neki. „Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."” (Lukács 10:41-42)

Jézus nem azt mondta, hogy ne tegyük a dolgunkat. De gondolj csak bele, Márta egyáltalán nem tudta élvezni azt, hogy Jézus az otthonában volt. Elszalasztotta a pillanat szépségét. Hagyta, hogy a stressz megmérgezze a szeretteivel való kapcsolatát. Jézus tulajdonképpen ezt mondta neki: „Egy fontos dolog van, amit mindenképpen meg kell tenned. Ez pedig az, hogy leülsz hozzám, elidőzöl a jelenlétemben, feltöltődsz a szeretetemmel és a gondolataimmal felőled.”

A Biblia azt mondja, hogy „…tegyünk le minden ránk nehezedő terhet…”(Zsidók 12:1). Amikor érzem, hogy elborítanak a gondok és a problémák, elképzelem, hogy minden gondot és problémát egy héliumos lufiba rakok, amit elengedek, Isten gondjaira bízva: „Istenem, köszönöm, hogy nagyobb vagy, mint ezek a problémák. Most átadom ezeket Neked.”

Néha egy egész sereg lufit kell elengednem. Tedd azt, ami számodra működik. De találj módot arra, hogy letedd a gondjaidat. Ne aggódj, Jézusnál jó helyen vannak!

Victoria Osteen

 

Magyar fordítás: ahitatok.hu

Címkép:pixabay.com

Forrás: https://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/658-tedd-le-azokat-a-gondokat.html

Ezt a cikket eddig 3945 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

A bölcsesség öt energiája

A boldogság titka - Élvezd a...

Egy videó, amit minden...

Szülőnek lenni…

Napi pozitív

Akinek valódi problémái vannak, annak nincs ideje depressziósnak lenni.

Paulo Coelho

Jó szívvel ajánljuk