Napi pozitív

Ahhoz, hogy elérd az eget, el kell hagynod a földet.
Philippe Lechermeier

A világ néha jobb, mint gondolnánk - Igaz történet

Ezt a történetet azért osztom meg másokkal, hogy nekik is okozzon kellemes meglepetést, esetleg egy jó napot.


 

 

 

Ezen a vasárnap délután a bevásárlóközpontban lévő gyógyszertárba igyekeztem. A parkolóban közepesen volt hely, leparkoltam 2-3 sorra a bejárattól és gyalogosan folytattam. A sorszám kihúzása után láttam, hogy vannak páran előttem, gondoltam elszívok a bejáratnál egy cigit (ha már gyógyszerért jöttem, ugye…) 

A bejáratnál lévő hamutartónál álldogálva néztem az autókat és az embereket. Egy fekete Mercedes S érkezett és bármilyen keresgélés nélkül rögtön beállt a mozgássérült helyre. Mint említettem, közepesen volt tele a parkoló, nagyjából minden sorban volt, egy-két hely. A férfi beszélt a mellette ülővel, nem szállt ki azonnal. Közben többen is észrevették a jelenetet, méltatlankodtak párjuknak és továbbsétáltak. Egy-két perc múlva egy, az autóhoz ilyenkor szokásosan tartozó harminc körüli, izmos, testes, rövid hajú úriember ugrott ki a vezetőülésből. Mozgásán semmi olyan nem látszott, ami arra utal volna, hogy fogyatékkal élne. Idáig nyilván mindenkinek ismerős, keserű is volt a cigaretta a számban, hogy már megint a szokásos téma. 


Innentől kezdve kezdődött a fordulat. A férfi tempósan átlépdelt az anyósüléshez, kinyitotta az ajtót és két kezével segített kiszállni az ott helyet foglaló idősebb úrnak, aki két mankót szorított a hóna alá, be volt gipszelve a lába. A mozdulatok kedvesek és szeretetteljesek voltak, és a két ember talán hasonlított is egymásra egy kicsit, vélhetően apukáját segítette a fia. Az idős bácsi a férfi folyamatos támogatása mellett elbicegett mellettem és a gyógyszertárnál megállt. A sofőr miután meggyőződött róla, hogy a bácsi stabilan áll, sorszámot húzott és visszament a Mercedeshez. Beült és amilyen gyorsan érkezett átállt egy szabadon álló ám, távolabbi parkolóhelyre, szabadon hagyva a mozgássérült helyet. Bezárta az autót és visszasétált a gyógyszertárba. 

A világ néha jobb, mint amilyennek látszik.


Forrás: http://richpoi.com/plugins/napi_pozitiv/?day=1410732000

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk