Napi pozitív

Így történnek a csodák. Elszakítják a fátylakat és mindent megváltoztatnak, de nem engedik, hogy meglássuk, mi van a fátylak mögött.
Paulo Coelho

Alázat

Alázatosnak lenni annyi, mint letérdelni és fölfelé nézni. Felnézni, mert az alázat nem emberi minőség, hanem Isteni.


 

Alázatosnak lenni nem azt jelenti, hogy megalázkodni.

 

Alázatosnak lenni annyit jelent, hogy magamba fogadom az Istenit. Befogadom azt, hiszen több nálam, túlmutat rajtam, túl mutat mindenen ami emberi, mert az alázat Isteni.


 

Amikor alázatos vagy akkor meglátod a másikban az istenit, képes vagy azt befogadni, beengedni, önmagadon átengedni, mind abból ahogy áthalad rajtad abból tanulni.

 

Emberként alázatosnak lenni annyit tesz, hogy elfogadom azt ami, és ahogy történik, mert tudom Isten ezt akarja, ezt adja nekem ebben a percben, mert úgy gondolja ez válik leginkább hasznomra.


Aki nem képes alázattal élni az életet, az nem tiszteli a legalapvetőbb törvényszerűséget, nem tiszteli a Mindenség rendjét, így tulajdonképpen nem tisztel semmit.

 

Aki nem tisztel semmit és senkit, az nem képes másként tanulni, mint olyan szituációkból ahol térdre van kényszerítve, ahol az Isteni felülkerekedik mindenen, ami emberi.

 


Alázat vagy van benned, vagy nincs…ezt nem lehet tanulni, elsajátítani. Ezzel együtt lehet születni. Aki ezzel együtt születik, az áldott, mert övé az Isteni és tanulhatja az emberit. Aki e nélkül születik az emberi és azért van itt, hogy megtanulja az Istenit.

Aki az emberit tanulja, az képes elfogadni, befogadni és a legfőbb tanulni valója, hogy meghúzza és megtartsa határait. Aki az Istenit tanulja, annak azt kell megtanulnia, hogy túl lásson mindenen ami emberi, és meglássa a mögöttes lényeget, rendet,az Istenit.

 

Mindannyian tanulni, bölccsé válni vagyunk itt.


 

Változó világban élünk és egyre nagyobb szükségünk van az alázatra, mert csak így tudjuk meglátni mindazt amit az élet valójában üzen nekünk. Csak így láthatjuk meg a valódi értékeket egymásban és a világban.

 

Ereszkedjünk térdre és nézzünk fölfelé, lássuk meg mindazt ami valótlan világunk mögött rejlik!


 

Láss túl az emberin, nyisd meg szívedet és lényedet a befogadásra, engedd szabadon áradni és áramlani az energiákat. Éld az életedet szeretetben, szeretettel, mutass példát világodban! Világíts és ragyogj, hogy a keresők meglássanak, megtaláljanak.

 

Váradi Andrea


talentumok.com

 

Forrás: http://talentumok.com/igy-latjuk-mi/alazat/

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk