Napi idézet

Semmit sem kell birtokolnod ahhoz, hogy bőségben érezhesd magad, ha viszont folyamatosan így érzel, akkor szinte bizonyos, hogy dolgok érkeznek az életedbe. A bőség csak azokhoz áramlik, akiknek az már megvan. Ez szinte igazságtalanságnak hangzik, pedig természetesen nem az, hanem: egyetemes törvény. A bőség és az ínség is belső állapot, ami aztán a valóságodként jelenik meg. Eckhart Tolle

Ez történik ha keresztet vetsz az étel fölött!

A római katolikus és az ortodox keresztény világban a legtöbb helyen keresztet rajzolnak a kenyérre, az ételre fogyasztás előtt. Orosz kutatók most azt állítják, hogy sikerült bizonyítaniuk kísérletileg a kereszt jelének csodás hatásait. A szakemberek szerint a hívők által alkalmazott mozdulat megtisztítja az ételt s a vizet a bakteriális tulajdonságoktól.

„A kereszt jelének fizikai felidézése étkezések előtt egy nagyon mély misztikus értelemmel bír. E mellett egy praktikus dologról van szó: az étel megtisztítása. Ez egy nagy csoda, és mindennap megtörténik” – mondta Anglina Malakhovskaya fizikus.

A szakember 10 éve tanulmányozza a kereszt jelének erejét, és azt állítja, hogy az ortodox keresztvetés és fohász után a víznek megváltozik a bakteriális összetétele.

 

A kutatók a Miatyánk imádság és a kereszt jelének hatását tanulmányozták olyan folyóvizek, kútvizek és tóvizek esetében, amelyek kórokozókat tartalmaztak. Valamennyi vízminta tartalmazott bizonyos számú baktériumot. A vizsgálat kimutatta, hogy a fohász és a kereszt jele hét, tízszeres, sőt ezerszeres mértékben csökkentette a káros baktériumok arányát.

Forrás: http://filantropikum.com/ez-tortenik-ha-keresztet-vetsz-az-etel-folott/

Ezt a cikket eddig 5299 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Egy teáscsésze...

Így néz ki egy 90 éves...

A hétfői nap Angyal üzenete...

A szombati nap Angyal üzenete...

Napi pozitív

Semmit sem kell birtokolnod ahhoz, hogy bőségben érezhesd magad, ha viszont folyamatosan így érzel, akkor szinte bizonyos, hogy dolgok érkeznek az életedbe. A bőség csak azokhoz áramlik, akiknek az már megvan. Ez szinte igazságtalanságnak hangzik, pedig természetesen nem az, hanem: egyetemes törvény. A bőség és az ínség is belső állapot, ami aztán a valóságodként jelenik meg.

Eckhart Tolle

Jó szívvel ajánljuk