Napi pozitív

Így történnek a csodák. Elszakítják a fátylakat és mindent megváltoztatnak, de nem engedik, hogy meglássuk, mi van a fátylak mögött.
Paulo Coelho

Bibliai üzenet - Mindig adj hálát Istennek!

5,18 mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

(1 Thesszalonika)

Görögül a ""köszönet" szó ""charis", és ugyanennek a szónak egy másik jelentése a -kegyelem". Tehát kegyelemmel telve lenni azt jelenti: hálaadással telve lenni. Isten azt akarja, hogy, mindig hálát adjunk.

 

Ha a dolgaink nem állnak túl jól, akkor is dönthetünk úgy, hogy hálásak leszünk, mert Ő hűséges, és képes mindent a javunkra munkálni (Róma 8:28).


 

Emberi természetünk olyan, hogy történhet velünk tíz jó dolog, akkor is az egyetlen negatív dologra fogunk összpontosítani. Hajlamosak vagyunk arra nézni, amink nincs, ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, amink van. Meg kell értenünk, hogy amikor hálát adunk azért, amink van, még ha „nincs is egyebünk, mint öt kenyerünk és két halunk", Ő meg fogja szaporítani azt számunkra. Emlékszünk, mit tett Jézus, mielőtt az öt kenyeret és a két halat megsokasította volna a több, mint ötezer ember számára? Hálát adott az Atyának, azért a kevésért, amivel rendelkezett (Máté 14:17-21).

 

Kedves barátom, őrizd magadban a hálás lelkületet. Adj hálát a testrészeidért, amik megfelelően működnek. Adj hálát a bevételedért, akármennyi is az. Ne arra koncentrálj, amivel nem rendelkezel. Tartsd számon az áldásaidat minden nap. Köszönd meg a jelenlétét és a kegyelmét az életedben, amik mindent megváltoztatnak. Nem csak több örömed lesz, hanem még több áldást és növekedést fogsz megtapasztalni.


 

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu

Címkép: pixabay.com


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Remete Szent Pál - Magyarország védőszentje

Az 5 Buddha energia jellemzői: Te melyik családba tartozol?

A vasárnapi nap Angyal üzenete – Biztonságban vagy

Nézd meg, hogy mit tartogat számodra az október! – Számmisztika!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk