Napi pozitív

Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.   Niccolo Machiavelli

2017. szeptember 6.: Telihold a Halakban - Egy rendkívüli új kezdet!

A Telihold mindig kiteljesedést, egy időszak lezárását jelenti. Azonban a szeptemberi Telihold után semmi sem lehet olyan számunkra, mint előtte volt! Mert nem csupán az elmúlt 2-4 heti munkánk gyümölcseinek learatását, hanem a februári fogyatkozás óta gyülemlő kőkemény feladatok, események megértését és lezárását is hozza. Egy rendkívüli új kezdet ez, és hatalmas lépés is egyben, hogy közelebb kerüljünk egyéni küldetésünk megismeréséhez, megvalósításához.

 

 

A Víz elem (Halak) és a Föld elem (Szűz) találkozik – már önmagában csodálatos! A földből soha nem nőne ki egyetlen virág sem, ha a mag nem szívhatna magába vizet és nem lenne bátorsága a fény felé törekedni... 

A Halak víz energiája misztikumot hordoz, hiszen képes arra, hogy mindent feloldjon maga körül és önmagát is beleolvassza környezetébe. Így az önzetlen szeretet, a romantika, az ábrándozás, az álmok, a művészetek mind a fennhatósága alá tartoznak, sőt, minden bizonnyal érezhetően fel is erősödnek körülöttünk a napokban, mivel a Halak ura, a Neptunusz együttállásba kerül a Teliholddal. 

A másik oldalról viszont a nagyon is gyakorlatias Szűz precizitása és részletekbe merülése segíti, hogy amit megálmodunk, az a mindennapi életünkben is realizálódni tudjon. Szerencsére a még augusztusban lángoló Tűz energiák is parázslanak s nem hagynak minket cserben. Éppen az augusztus 21.-ei napfogyatkozás helyén halad át a Mars és ugyanitt fordul újra egyenesbe a MerkúrHihetetlen energiát robbantanak be az életünkbe, és még mindig a napfogyatkozás témájával kapcsolatban. (Az Oroszlán 29. fokát keressétek a születési képletben, ez határozza meg az életterületet, melyen a dilemma megjelenik.)

A Halak Telihold felszínre hozza a kritikus kérdéseket:

-Őszinte vagyok önmagamhoz ezt az adott témát illetően?

-Elmenekülök az intenzív érzések elől, vagy most a Mars bátorságával reagálok? 

-Bevallom (legalább magamnak!), hogy elnyomtam a valós énemet az adott kérdésben, hogy megfeleljek másoknak, az elvárásoknak?

-A régi (karmikus) vagy eltanult mintát követem, amit a tudatalattim diktál és maradok a "jól bevált" vágányon, vagy azt az utat választom, mely néha szinte kibírhatatlanul nehéz, de csakis nekem szánták, hogy fejlődhessek? 

Alaposan meg kell most vizsgálnunk minden gondolatunkat és az arra adott reakciónkat is! Az előrelépés nem összekeveredő az elszökéssel, esetleg függőségekbe meneküléssel, amit a Neptunusz negatív alternatívaként bizony felkínálhat. A Halak és a Neptunusz lélekébresztése nem a legegyszerűbb feladat, amit ránk oszthattak... De általa üzenetet kapunk, hogy nem kizárólag matéria: hús és vér vagyunk, hanem az Univerzumban megtestesült LehetőségekLehetőség vagy Te is, Lehetőség vagyok én is, Lehetőség ő is.... mi is, ti is, ők is! Mindannyian!! Minden pillanat egy lehetőség, egy esély megérezni a valódi létezés szépségét, és meglátni a felszín alatt rejlő összefüggéseket.

A test fizikai síkon hajtóerő nélkül maradna, ha nem volna ott a lelkünk. A psziché pedig a test nélkül nem tudná földelni magát és elveszne az érzelmek kavalkádjában vagy az elme uralma alatt sínylődne... Az egység hordozza magában a megoldást, amit ez a Telihold próbál előttünk felvillantani. Meg kell látnunk, hogy mind, akik spirituálisan nyitottak, tulajdonképpen egy óriási újjászületési folyamatban vannak – ami legtöbb esetben szenvedéssel és fájdalommal jár. (A megújulás elérkezését az év hátralévő részében és 2018-ban történő jegyváltások még erősebben fogják manifesztálni.)

A retrográd Plútó, mint a spiritualitás, transzformáció őre és a szintén hátráló Neptunusz, a láthatatlan világ ura még lassítanak minket kicsit. Vegyük még egyszer fontolóra, jó irányba haladunk-e éppen és ezzel lényegében alkalmat is kínálnak nekünk a váltásra. 

Tehát a szerdai holdtölte gyógyítani szeretne minket (Halak & Szűz analógia), de ennek most ára van. Ami se nem több, se nem kevesebb, mint saját kurázsink: van-e merszünk hitelessé, egyéniséggé válni és felszámolni a múltunk, a társadalom, a családunk, a párunk és az Egónk elvárásait a napfogyatkozás által érintett területen, és megérteni az Egy-ségben rejlő erőt, titokzatosságot?

 

Szívből kívánom, hogy minél több szikrát, ihletet, fényt és szeretetet kapjatok az elkövetkezendő Telihold napokban! 

Forrás: http://pozitivkisugarzas.blogspot.hu/

Ezt a cikket eddig 51791 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

A vasárnapi nap Angyal...

Hogyan hagyjuk abba más...

Amikor senki sem lát…

A keddi nap Angyal üzenete...

Napi pozitív

Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.  

Niccolo Machiavelli

Jó szívvel ajánljuk