Napi idézet

Aki mást mutat magáról, mint amilyen, az semmilyen.   Hioszi Tatiosz

10 gondolat, melyek segítségével visszatalálsz belső békédhez

A belső béke megtalálása az emberek legfontosabb céljai között szerepel. Mindannyian képesek vagyunk lelkünk ápolására. 

A legbölcsebb emberek idézetei talán megadhatják számodra a kezdő lökést, mely segítségével megváltoztathatod a hozzáállásodat a nehéz időkben.

1. A szomorúság mélységet ad. A boldogság magasságot. A szomorúság gyökeret ad.  A boldogság olyan, mint egy ég felé törő fa, a szomorúság olyan, mint a gyökér, ami a föld mélyébe hatol. Mindkettőre szükség van, és minél magasabbra tör a fa, annál mélyebbre is hatol. Minél nagyobb egy fa, annál nagyobbak a gyökerei. Tulajdonképpen a lomb és a gyökér mindig arányos egymással. Ebben rejlik a fa egyensúlya.” – Osho

2. „Hagyj fel azzal, hogy saját magad és mások számára meghatározod magadat. Ne aggódj azért, hogy mások miként határoznak meg téged, hiszen ekkor önmagukat határozzák meg, tehát ez az ő problémájuk. Amikor kapcsolatba lépsz az emberekkel, ne szereplőként legyél jelen, hanem a tudatos jelenlét mezőjeként. Csak azt tudod elveszíteni, amid van, azt nem veszítheted el, aki vagy.” – Eckhart Tolle

3. „A béke azt jelenti, hogy úgy fogadod el az életet, ahogy van, és nem pedig úgy amilyennek kellene lennie.” – Wayne W. Dyer

4. „Légy olyan, mint a víz az utca repedéseiben. Ne légy túl magabiztos, alkalmazkodj az akadályokhoz és találd meg a módját, hogy átjuss rajtuk. Ha nem leszel merev, semmi sem fog megállítani.

Ürítsd ki elméd, légy alaktalan. Alaktalan, mint a víz. Ha egy pohárba öntöd a vizet, akkor egy pohár víz lesz. Ha üvegbe, akkor egy üveg víz lesz. Ha teáskannába, akkor egy teáskanna víz lesz. Legyél olyan, mint a víz, barátom!" – Bruce Lee

5. „A belső béke csak úgy érhető el, ha gyakoroljuk a megbocsátást. A megbocsátás azt jelenti, hogy elengedjük a múltat és helyretesszük téves elképzeléseinket.” – Gerald G. Jampolsky

6. „Az élet egy sor természetes és spontán változás. Ne állj neki ellen, mert ez okozza a bánatot. A valóság legyen valóság. Hagyd, hogy a dolgok természetesen módon haladjanak előre.” – Lao Tzu

7. „Legyél az, aki vagy. Sose akarj más lenni, és akkor érett leszel. Az érettség nem más, mint hogy elfogadod az önmagaddá válással járó felelősséget, bármi legyen is az ára. Mindent kockáztatsz, csak, hogy önmagad lehess – ez az érettség.” – Osho

8. „Ha nem kapod meg, amit akarsz, akkor szenvedsz. Ha megkapod, amit nem akarsz, akkor is szenvedsz. Ha pontosan megkapod, amit akartál, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökre. Az elméd a te nyomorúságod. Meg akarsz szabadulni a változásoktól, a fájdalomtól, élet és halál kötöttségeitől. De a változás törvény, és semmiféle tettetéssel nem lehet megváltoztatni ennek a valóságát.” - Szókratész

9. „Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha felismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten.”- Eckhart Tolle

10. „Gyönyörűnek kell, hogy lásd magad és ezt nem kell, hogy mások elfogadják. Ha vágysz arra, hogy mások elfogadjanak és elismerjenek, és te ezért próbálsz magadon változtatni, hogy beilleszkedhess, akkor egész életedben szenvedni fogsz. Az igazi boldogság, ha elfogadod magad úgy, ahogy vagy és bízol magadban.” – Thich Nhat Hanh

 

Szerző: Jóportál

Címkép: pixabay.com

Forrás:

Ezt a cikket eddig 10883 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Legyen minden napod...

Autósok figyelem! Hirtelen...

Aranyszabályok, melyek...

Karácsonyi adománygyűjtés...

Napi pozitív

Aki mást mutat magáról, mint amilyen, az semmilyen.  

Hioszi Tatiosz

Jó szívvel ajánljuk