Napi idézet

Nincsen "jó" vagy "rossz" idő, egyszerűen időjárás van, no meg személyes reakciónk. Louise L. Hay

Ebben segít neked Metatron arkangyal

Az angyali nevek hatása


Az arkangyalok nevei az univerzális tudat olyan gondolatmintái, melyek Isten teljhatalmának kvantitatív erőit és kvalitatív tulajdonságait, képességeit, erényeit együtt tartalmazzák. Ha neveiket megfelelő szentséggel elgondoljuk, belélegezzük és kilélegezzük, kimondjuk és leírjuk, kéztartással, testtartással megtestesítjük, akkor fénytesteinket harmonizálva, aktiválva együttrezeghetünk az Isteni Gondviselés univerzális hullámformáival.

 
A név kimondott hangja fénytesteinken keresztül a tudat megfelelő regisztereit az analógiában szereplő szervekre, testrészekre irányítva fejti ki gyógyító hatását. Így testünk végtagjaihoz, szerveihez ? a megfelelő kiejtési technika ismeretében - éppúgy szólhatunk, mint a velük analógiában álló bolygókhoz, angyali lényekhez, isteni őseszmékhez.

A név egyes hangjainak rezegtetésével gyógyító energiát juttathatunk sejtjeinkhez, és felébreszthetjük bennük azt a létezésünk mögötti információs mintát, amely a Kozmikus Tudat Első Rezgése, a Teremtő Ige óta minden teremtményben azonosan kódolt.
Nevük hangzóinak csendes intonálása (ima) vagy éneklése (összekötve a be-és kilégzés ritmusával) újrateremti a szellem, a lélek és a test összhangját, valamint újrastrukturálja a fénytesteket a mentális és asztrális erőközpontokon keresztül. A harmonikus hangrezgések átprogramozzák a tudattalant és a tudatalattit, átkódolják a DNS-t, magasabb tudatállapotba juttatnak, gyors ütemű spirituális megértésekhez vezetnek, s kiszélesítik az ember teremtő potenciáljának határát.

Metatron arkangyal segítséget nyújt:

 

 

 

Mentális adományok:


- nagy kreativitás, a legmagasabb intuíció a belső tartalmak felkutatásához

- minden irányú tudatáthelyezés képessége

- a kozmikus tudategyesülés titkainak fölfedése

- a tudat kitágítása: módosult tudatállapotok

- érzékfeletti érzékelések; tisztánérzés

- a végső cél és a kezdet nélküli őskezdet megértése.

 

Asztrális adományok:

- asztrális tudaturalás, távbeszélgetés, tisztánhallás, teleesztézia képességei

- belső lelki adományok megszerzése, átélése /vallásos érzület, feloldódás, önzetlenség, együttérzés/

- a színvilág és a zene univerzumának határtalanságába nyitódó zárkózottság

- heves érzelmi állapotok által kísért látomások.

 

 

Fizikai testi szinten:

- a tobozmirigy, a jobb agyfélteke és a látóérzék működési blokkjainak feloldása

- az étertest, az aura kedvező módosítása

- a hormonrendszer, a nyirokrendszer és a szervezet folyadékháztartásának beállítása

- véredények átjárhatóságának biztosítása

- nyálképződés fokozása.

 

Imája: Metatron, Mennyei Krónikás, Fény Őrzője, az időbe áradó meg- nyilvánult univerzum, az Isten-királyság önmagában nyugvó üdvösségének koronája, boldogságfénye, szépsége, Te, ki a lét-egység határtalan lehető- ségeit biztosítva terelgetsz utamon, Te, ki mindenütt jelenvalóságoddal a tökéletesedéshez vezető utat mutatod! Gyógyítsd meg minden betegségem, óvd meg lelkem templomát, hogy hosszú életem során bűntelen, megtisz- tult szívvel imádhassalak téged, földi létem megjutalmazóját! Ámen! 

Késmárki László:Angyali imák és kéztartások Ankh Kiadó 2015.

https://www.libri.hu/konyv/kesmarki_laszlo.angyali-imak-es-keztartasok.html

Forrás:

Ezt a cikket eddig 11036 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

A szerdai nap Angyal üzenete...

A spiritualitás és a...

Holdszünetek- 2015. október

A király ajándéka – néha...

Napi pozitív

Nincsen "jó" vagy "rossz" idő, egyszerűen időjárás van, no meg személyes reakciónk.

Louise L. Hay

Jó szívvel ajánljuk