Napi pozitív

Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie.   Helen Keller

10 tulajdonság, mely segít, hogy érzelmileg éretté válj!

Folyamatosan aggódsz valamiért? Mert a legtöbb ember igen. Aggódnak a kapcsolataikért, a pénzügyeikért, a szüleikért, a gyerekeikért, a munkahelyükért és még hosszan sorolhatnám. És mindezt úgy, hogy észre sem veszik.

Te hogy vagy ezzel a kérdéssel? Nálad is előfordult, hogy a negatív gondolatok próbálnak leuralni és az őrületbe kergetni?

Ha előfordult nálad is ehhez hasonló jelenség, jó helyen vagy, mert az alábbiakban szeretnék veled megosztani egy-két olyan tippet, amely segíteni fog helyre rakni ezeket a gondolatokat, amelyek az aggódásunkért felelősek.

 

Tíz olyan tulajdonság, amely segít abba hagyni az aggódást

Az oktatásunk folyamán több kulcsfontosságú témában is ismereteket szerzünk, mint pl: matek, földrajz vagy történelem, de úgy hiszem szükség lenne olyan témákkal is foglalkozni, amelyek segítenének több és jobb emberré válni.

Ahhoz, hogy kiaknázhassuk a bennünk rejlő lehetőségeket, szükségünk van olyan értékekre és tulajdonságokra, amelyek gazdagíthatják a magunk és mások életét.

Ezek a tulajdonságok, amelyek a belső fejlődésünk következményei és amelyek lehetővé teszik, hogy érzelmileg éretté váljunk, a következők: egyensúly, hit, megbocsájtás, becsületesség és tisztesség, interperszonális készségek, szeretet, motiváció, kitartás, felelősségvállalás, önbizalom

 

Ennek a tíz attribútumnak a fejlesztése komoly jellem építő hatással bír, amely ugyanakkor ugródeszkaként is szolgál és egy igen dinamikus lépés tud lenni az aggódás-mentes élet felé.

EGYENSÚLY

A kiegyensúlyozottság elengedhetetlenül fontos a személyes hatékonyság, a nyugalom és a jó élet eléréséhez. Ha felismerjük azokat a területeket, ahol nincs egyensúly, javíthatunk. Ehhez viszont elengedhetetlen a jó erőnlét és vitalitás, a tiszta gondolkodás és pozitív lelki beállítottság, a tehetségünk felfedezése és kiaknázása egy értelmes karrieren belül, az anyagi szükségletek betöltése, a felelősség vállalása az életünk minden területén, a kikapcsolódásra szánt idő és a jó kapcsolatok építése.

 

HIT

Egy felső hatalomba és önmagunkba vetett hit segít átvészelni a nehéz időket. Ha bizalmunk van a természetfelettiben, egészen másképp fogadjuk és értékeljük az életet és az élet nyújtotta változásokat.

De ugyanakkor megtapasztalhatjuk azt a biztonságot, stabilitást és békességet is, amelyre oly nagy szükségünk van az életben.

 

MEGBOCSÁJTÁS

A megbocsájtás a könyörületes szívből fakad és azok tudják igazán gyakorolni, akik már megtapasztalták, hogy milyen az, amikor nekik is megbocsájtottak.

Ha megértjük azt a dolgot, hogy nem másoknak teszünk jót azzal, ha megbocsájtunk, hanem magunknak, máris könnyebben megy a megbocsájtás.

A meg nem bocsájtás egyik következménye a gyűlölködés és erőszak, de a megbocsájtó hozzáállás felszabadít és derűssé tesz.

 

BECSÜLETESSÉG ÉS TISZTESSÉG

A becsületesség méltóságot ad az embernek, de ugyanakkor növeli az önbizalmat is. Lehetünk őszinték olyan módon is, hogy bárki érzéseit megbántanánk.

A becsületesség igazából azt jelenti, hogy ugyanúgy tesszük a dolgunkat akkor is, ha senki sem figyel bennünket.

A tisztességes emberekre az jellemző, hogy semmi áron nem kockáztatják az értékeiket. Az ilyen ember értékesebbnek tartja a becsületét a pénznél, a kényelemnél vagy a gyors eredményeknél.

A tisztesség ugyanakkor bátorságot és erőt is igényel. Az ilyen ember csodálatra méltó példakép a többi ember számára.

 

INTERPERSZONÁLIS KÉSZSÉGEK

A jó kapcsolatok meg elevenítenek és felfrissítenek bennünket. De ugyanakkor a kapcsolatépítés csökkenti a magányosság érzetét is. A jó kapcsolatok egyik legfontosabb kulcsa meglátni és értékelni az emberekben levő jó tulajdonságokat.

Az, hogy odafigyelünk és meghallgatjuk az embereket az egyik kifejezési módja annak, hogy mennyire értékeljük őket.

És ahogy nő az odafigyelési és kommunikációs készségünk, úgy fog nőni és fejlődni a sikeres kapcsolatépítési készségünk is.

Bár lehet, hogy nem értünk mindenkivel egyet, de választhatunk olyan szavakat, amelyek tekintettel vannak az egyén szempontjára.

Az emberekkel való hatékony kapcsolódás megtanulása egy fejleszthető készség.

 

SZERETET

Amikor a szeretet jól működik bennünk, más nagy adottságok is, mint az öröm, a belső béke és a bátorság automatikusan fejlődni fog. A szeretet bátor és megbocsájtó.

 

MOTIVÁCIÓ

Ha bármit el szeretnénk érni az életben, meg kell határoznunk célokat és konkrét lépéseket kell tennünk az elérésük érdekében. A motiváció egy mély és szilárd belső vággyal kezdődik.

Ahhoz, hogy teljes szívből neki tudjunk feszülni a céljaink elérésének, rendkívül motiváltak kell legyünk. És a céljaink felvázolása növelni tudja a motivációt bennünk azok elérésére. Az erős motiváció a cselekvéssel párosítva képes félre tenni a lehetőségeink útjában álló akadályokat.

 

KITARTÁS

A kitartás növeli a célok elérésének a képességét. A kitartás egy nagyon erőteljes jelenség. A belső növekedés és a személyiség fejlesztés elengedhetetlen tartozéka.

Mivel a rossz gondolkodásmód az egyik legnagyobb fogyatékosságunk és a legnagyobb csaták a fejünkbe zajlanak, a kitartásnak sokkal fontosabb szerepe van az életünkben, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.

 

FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

A felelősségvállalás egyik vicces definíciója így hangzik: olyan teher, amely könnyedén áthelyezhető Isten, a sors, a szerencse vagy a szomszédok vállára.

Hát a felelősségvállalás épp hogy nem ez. Hanem azt jelenti, hogy döntéseket hozunk, lépéseket teszünk, magasra állítjuk a lécet, tanulunk a hibáinkból és mindig azt tesszük, amit mondunk.

Vállaljuk a következményeket, mindig megpróbáljuk jobban csinálni a dolgokat és másképp gondolkodunk.

 

ÖNBIZALOM

kitty high res1Az önbizalom egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy hiszünk önmagunkban. És úgy növekszik, hogy használjuk a talentumainkat és az erősségeinket.

Az önbizalom növelés egy másik kiváló módja, ha szembe nézünk a félelmeinkkel és legyőzzük azokat.

De a mindennapi apró sikerek is segítenek az önbizalom növekedésében. És ahogy nő az önbizalmunk, úgy nő a képességünk is az álmaink eléréséhez, de az életörömünk is. Ha elhisszük, hogy kellően értékesek és hasznosak vagyunk, mindjárt érdemesebb lesz élni, mert megjön az életkedvünk.

 

A fent említett tíz tulajdonság vagy készség elsajátítása lehetővé teszi a számunkra, hogy hatékonyabb és beteljesedettebb életet éljünk. Úgy hiszem mindannyiunknak óriási lehetősége van ilyen tekintetben. Sokkal több van bennünk elrejtve, mint azt elsőre gondolnánk.

 

Hallottam egy ősi történetet egy kincsről, amely el volt ásva a földbe. Amikor egy kereskedő tudomást szerzett az elásott kincsről, mindenét eladta és a teljes vagyonát befektette abba az egyetlen darab földbe, mert biztos volt benne, hogy meg fog térülni a befektetése.

Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy az a kincs te magad vagy. Valakinek nagyon sokat érsz, de ezt te magad is el kell hinned. Hinned kell, hogy értékes vagy és hogy benned is óriási kincs rejtőzik. És amikor ezt elhiszed és elkezded kiaknázni a benned rejlő kincset, az életed áldás lesz nem csak magad, de mások számára is.

Időnként nyugtalannak lenni teljesen emberi dolog, de a túl sok aggódás már egészségtelen. Nem szükséges, hogy minden apró dologért aggódjunk, amellyel naponta találkozunk. Ugyanis sok olyan helyzet van, amiért nem tehetünk semmit.

Forrás: globalisvilag.com

Forrás: https://globalisvilag.com/

Ezt a cikket eddig 5030 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Május, az átalakulás...

Az alkotó vizualizáció...

Tzolkin - A Szent kör kezdete

A vasárnapi nap Angyal...

Napi pozitív

Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie.  

Helen Keller

Jó szívvel ajánljuk