Napi idézet

Még a legborúsabb napon is fel szokott csillanni egy-egy kósza napsugár, és ritkán akad olyan komor napunk, amelyen ne érne valami apró öröm is minket. Pelham Grenville Wodehouse

2016.12.22.- A Fény születése

December 21-e lesz, az utolsó nap az évben, amikor a sötétség tovább tart, mint a világosság. A téli napfordulóval megszületik a Fény, és napról napra visszaállítja uralmát a világban - és bennünk.

 

 

Ilyenkor nemcsak a fény születésének ünneplése van fókuszban - a dualitás: önmagunk és a világ fényes és árnyékos oldalának szeretetteljes elfogadása is. Az adventi időszak a megtisztulás, a sérelmek megbocsátásának, az elengedésnek és az elfogadásnak az időszaka is - érdemes ilyen szemszögből is végignézni az évünket.

 

Az ősi kultúrákban ismerték ezt a természeti jelenséget, a Fény születését, és legtöbbük a nyári és téli napforduló által meghatározott időkeretben élt, így hagyományaik is ehhez igazodtak. A nyári napforduló (amikor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka) alkalmával a nyár beköszöntét, a téli napfordulón pedig a fény újra megszületését ünnepelték.

Mivel a nappalok hosszabbodása azt szimbolizálja, hogy a fény ismét győzelmet arat a sötétség felett, érthető, hogy sok nép ettől a naptól számította az új évet is. A keresztény egyház az i. sz. 4. századtól Jézus születésének ünneplését írja elő ebben az időszakban, bár ma már egyértelműnek látszik, hogy Jézus a tavaszi vagy az őszi ünnepkör idején született.

Többek között a keresztény egyház térhódításának, a naptárreform során betoldott néhány plusz napnak és a XX. században eluralkodott fogyasztási láznak köszönhetjük, hogy ma már alig emlékszünk az ünnep valódi jelentésére. Így az is feledésbe merült, mi az a lelki tartalom, ami ilyenkor középpontba kerül.

A fény születését sok kultúrában nagy vigasságokkal ünnepelték, mivel a természettel még szoros közelségben élő népek pontosan érezték, hogy ilyenkor nemcsak a külvilág, de az ember is újjászületik, megújhodik és visszanyeri eredendő fény-természetét, vagyis pozitív minőségeit.

Éppen emiatt a napfordulót megelőző hetekben önvizsgálatot, számvetést tartottak, igyekeztek testben és lélekben is megtisztulni, megbocsátani és megszabadulni minden rossztól, hogy méltóvá váljanak a közelgő Fény beáramlására.

Hosszú évszázadokig elterjedt volt például a karácsonyt megelőző 40 napos böjt. Az ősi magyarok a sötét erők távozását és a fény uralmát tábortüzek melletti vigasságokkal és a kerecsensólyom röptetésével ünnepelték. Úgy hitték, hogy a fény fokozatos erősödésével távozik a sötétség szelleme, ezért fontosnak tartották, hogy a sötétséget önmagukban is legyőzzék, saját sötét foltjaikat befelé fordulva, elmélkedve megtisztítsák és megbocsássanak. Ez a belső gyakorlat lehetővé tette, hogy testben-lélekben tisztán lépjenek át az új esztendőbe.

 

A természettel egységben élő népek tudata is egységesebb volt abból a szempontból, hogy pontosan tudták, egy duális világban léteznek, amelyben nincs fény sötétség nélkül, a kettő csak egymással egységben értelmezhető és élhető meg. Igaz ez hasonlóképpen az emberre is, akinek értéke azon méretik meg, hogy a fülébe duruzsoló ördögnek vagy angyalnak a szavára hallgatva cselekszik-e. Pontosan ez a szemlélet az, ami segíthet a valódi megbocsátásban, hiszen bennünk is ez a két minőség él, hol az egyik, hol a másik uralkodik inkább, attól függően, hogy melyikre helyezzük mi magunk a hangsúlyt, melyiknek adunk figyelmet, energiát. A jót vagy a rosszat, pontosabban az előrevivőt vagy a lehúzót választani - döntés kérdése, ami az emberi lény örökös feladata. 

A Lélek szintjén ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat, ahogy megtanuljuk a képességeinket kicsiszolni és a bennünk élő isteni minőségeket megnyilvánítani, az emberi gyengeségeinket pedig elhagyni vagy erővé transzformálni és minden döntésünkkel a lehető legjobbat kihozni az életünk helyzeteiből. A folyamat lényeges látszólagosan „sötét” elemei a kudarc, a sérülés, a fájdalom, a hibák, mert ezek nélkül nem tanulnánk igazán, nem lennének mélyreható, valódi emberi tapasztalásaink. Minden egyes ilyen „negatívként” megélt élmény csak közelebb visz a saját megoldásainkhoz és sikereinkhez. Döntés kérdése, hogy a bennünk élő fénynek vagy a bennünk élő sötétségnek adunk-e lehetőséget a megnyilvánulásra.

A Fény születésére való készülődés során, ha szánunk egy kis időt arra, hogy ilyen szempontból is végiggondoljuk életünk történéseit, megérthetjük a nehéz helyzetek mögött húzódó rejtett összefüggéseket is. Hogy minden éppen azért történt úgy, mert az pontosan úgy tudott bennünket szolgálni a legjobban. Pontosan olyan lökést adott, amire éppen szükségünk volt a továbblépéshez. Innen nézve, talán nem is tűnik olyan nehéznek a megbocsátás – sem önmagunknak a tévedéseinkért, sem másoknak a bántásokért, amiket kaptunk. Ha mégis nehezünkre esik, az adventi időszak - és hosszabban a téli, önvizsgálatra, befelé fordulásra alkalmasabb hónapok - kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a bántó emlékeket újra és újra elővegyük, amíg semlegesen nem tudunk rájuk emlékezni - ezzel sokkal inkább önmagunknak teszünk szívességet, ha begyógyítjuk ezeket a sebeinket.

 

Kívánom, hogy kössetek ti is békét a sötét részeitekkel, hogy a bennetek élő Fény felszikrázhasson.

Forrás: http://hazateres.net/

Ezt a cikket eddig 20105 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Tanácsok az élethez

Erőteljes ima, ami elhozza a...

A természet tanítása - A...

A delfinek emberszerű...

Napi pozitív

Még a legborúsabb napon is fel szokott csillanni egy-egy kósza napsugár, és ritkán akad olyan komor napunk, amelyen ne érne valami apró öröm is minket.

Pelham Grenville Wodehouse

Jó szívvel ajánljuk