Napi pozitív

A mosoly és az önbizalommal teli szív biztos út a boldogság felé.
Youn In-Wan

A keddi nap Angyal üzenete – Tökéletes Időzítés

Eljött a tökéletes pillanat, hogy megérzéseid alapján cselekedj. Az ajtók nyitva állnak, miközben velünk együtt átsétálsz rajtuk. Ne halogasd, és ne is késleltesd az időt, hiszen már megérett a siker összes előfeltétele. Minden és mindenki melletted áll, támogatva a pozitív végeredményt.


 

Ez a kártya arra utal, hogy ahhoz, hogy teljes mértékben választ kapj imáidra, először még meg kell tenned bizonyos lépéseket. Az angyalok azt üzenik, hogy ez a tökéletes pillanat a cselekvésre. Ők majd vezetnek téged az úton. Egyes esetekben nem is az a fontos, hogy miként közelítjük meg az adott helyzetet, hanem hogy cselekedjünk, energiát és szándékot fektessünk vágyaink megnyilvánulásába. Amint megtesszük az első lépést a vágyott végkifejlet irányában, az univerzum azonnal segítséggel lát el bennünket.

 

A lap további jelentései: Cselekedj most azonnal. A helyzet megoldódik, feltéve, ha nem késlekedsz. Hozd meg a döntést. Minden múltbéli akadály azért merülhetett fel, mert az időzítés nem volt megfelelő.


Doreen Virtue Angyalkártya

 

Kártyát húzta: Sándor Judit Angyalterapeuta


Forrás:

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk