Napi idézet

Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg. Lucille Ball

Derítsd ki lelked eredetét - Te honnan származol?

Doreen Virtue angyal-felismerő tesztjéből rájöhetsz, hogy testet öltött angyal, elementál vagy csillagember vagy akinek előző életei nem a földön telt. De lehet, hogy lélekváltó vagy bölcs lélek lakozik benned, aki nagy tudású varázsló, főpap, főpapnő vagy boszorkány, aki Isteni küldetéssel van a Földön! Használd a képeket a felismeréshez!

 

Az Angyalok köztünk élnek, talán nem is tudod, de önkéntelenül mondod, ha valaki kedves hozzád:"Te egy angyal vagy"
Vagy, ha nagyon furcsa: "Te honnan,melyik bolygóról pottyantál ide? "
Vagy ha valami mély igazságot mondanak: "Te olyan bölcs vagy!" mert tőle valahogy hiteles, és egész nap hallgatnánk ősi igazságot hordó szavait. Akikhez ilyen módon viszonyulunk, lehetséges, hogy valójában "földre szállt angyalok" és éppen segítségünkre küldték őket az égi erők.

Nem is gondolnád milyen közel állsz az igazsághoz!
A földre született angyalok, Földangyalok és egyéb lények konkrét feladatokkal születnek emberi környezetbe, embertestben, fizikai lényük tompítja saját valójukat, még saját maguk számára is rejtély, de ez szükséges a beilleszkedéshez, és hogy elfogadható segítséget tudjon nyújtani az embereknek. 

Te melyik csoporthoz tartozol?
Köztünk élnek és talán saját maguk sincsenek tisztába lelkünk származásával, de érzik, hogy valami nem kerek a sorsukban. Erős késztetést éreznek az emberek, vagy környezetük megsegítésére, pozitív változására. Az élet ebben a formában nem tud sokáig fennmaradni, hacsak a nagy néptömegek nem változtatnak a környezetükhöz és egymáshoz való hozzáállásukon.

Elképzelhető, hogy Te is éltél már ilyen formában, vagy éppen most tartozol közéjük Isteni megbízásból jöttél a földre, felajánlva tanító és gyógyító energiádat. Doreen Virtue felismerő tesztjéből rájöhetsz, hogy testet öltött angyal, elementál vagy csillagember vagy akinek előző életei nem a földön telt. De lehet, hogy lélekváltó vagy bölcs lélek lakozik benned, aki nagy tudású  varázsló, főpap, főpapnő vagy boszorkány.

Doreen Virtue felosztása szerint 5 fő típusba sorolhatók a kiválasztott emberek:

1. Testet öltött, vagy Föld angyalok: 


Külsejük:

- szív alakú kedves arc, ívelt ajkak,ártatlanságot tükröző szemek; 
- szőke vagy melírozott, szőkített haj; 
- gyakori a súlyfelesleg. 
- nehezen mondanak nemet kérésekre, nehezen kérnek; 
- nagy fényes, aurájuk van; 
- párkapcsolatban függőségi vagy szenvedélybeteg személyiségű társat választanak; 
- világmegváltók; 
- a szabályokat ritkán szegik meg; 
- magas empátia és szociális érzékenység; 
- az emberek ösztönösen is „angyaloknak” nevezik őket, az angyalos dolgokhoz vonzódás, angyalgyűjtemény; 
- evéskényszer, csokoládéfüggőség. 
Munkájukban is segítők. Pl.: pedagógus, ápoló, légi utaskísérő, szakács, családsegítő. 
Csillagjegyeik leggyakrabban: Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő lehetnek
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: „Várj, mielőtt rögtön igent mondanál!” 

 

2. Testet öltött elementálok: 


Külsejük:

- ők a legfelismerhetőbbek, természeti lényekre hasonlítanak (manók, koboldok, tündérek,sellők); 
- nagy szemek, rövid, pisze orr,általában vörös haj; 
- előreugró álkapocs,nagyon magas vagy nagyon alacsony termet 
- játékosság, humorérzék, csintalanság; 
- kreatívak, művészek; 
- kelta beütés és érdeklődés; 
- mágikus képességeik vannak; 
- kerülik a nehéz munkát, szórakozni szeretnek, lelkesek; 
- állatbarátok, természethez közel élnek (vidék, zöldövezet); 
- a levegő lételemük (szenvedélyes természetvédők). 
Hivatásuk: pl.: média, művészet, tánc, jógatanár, túravezető, természetvédő, erdész, kertész. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: „Sok időt tölts a természetben!”

 

3. Csillagemberek: 


Külsejük:

- férfiak: magasak, vékonyak; 
- nők: alacsonyak és karcsúak; 
- szivárványszínű aura; 
- szemük szokatlan formájú, csillogó (csillagszemű); 
- öltözködésük visszafogott; 
- „hűvösséget” sugároznak; 
- intuitív szellemi tudás; 
- energiagyógyászat pl.: reiki érdekli, gyakorolja; 
- általában nem vállalnak, vagy csak egy gyereket; 
- érzékenyek az agresszióra; 
- sci-fi, UFO téma nagyon érdekes a számukra. 
Hivatásuk: pl.: természetgyógyászat, reiki mester, mérnök, postás, pénztáros, fodrász. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: „Becsüld egyéniséged!” 

4. Lélekváltók 
Külső jegyeik: - változó lehet. 

Jellemzőik: 
- a Földangyaloknak ez a képviselője nem vállalja a leszületés, a gyermekkor megpróbáltatásait, hanem egyből felnőtt testbe „költözik”. Legtalálóbb szó a „lélekcsere” arra, ami történik. Pl.: amikor egy ember öngyilkos akar lenni, a lélekváltó „megszállja” a testet. Ezzel magyarázható, amikor egy ilyen eset után az ember személyisége gyökeresen megváltozik;
- úgy érzik, eddigi életük „rossz álom” volt; 
- gyermekkorukra nem emlékeznek; 
- nevüket idegenül „fogadják”; 
- magatartásuk megváltozik; 
- életmódjukat gyökeresen megváltoztatják; 
- „idegennek” érzik önmagukat. 
Hivatásuk: pl.:.zene, írás, tanítás. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: „Változtass, ha szükségét érzed!” 

Ehhez a típushoz nem adunk képeket, mivel bármilyen külsővel előfordulhat.

 

5. Bölcs lelkek 


- átható tekintet, realizmus, sötét tónusú; hosszabb haj; 

- szellemi „sugárzásuk” látszik arcvonásaikon (pl.: magas homlok); 
- általában hosszúkás arcúak, lovagkori külső, szeretik az ősi jelképeket, hordani is. 
- egyfajta távolságtartás, elmélyült tekintet; 
- érzékenyek a holdfázisokra; 
- pszichikus képességük fejlett; 
- vonzza őket a mágia, asztrológia, tarot; 
- együtt érzők, türelmesek embertársaikkal; 
- energetikájuk „nehezebb”, mint a többi Földangyalé; 
- gyakran emlékeznek más életeikre, előző fogadalmaik nehezítheti mostani életüket. 
Hivatásuk: pl.: médium, asztrológus; szellemi tanító, filozófus, pszichológus,vállalkozó 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: „Ügyelj vérmérsékleted erejére!” 

A teszten kívül is tudni fogod, hogy hova tartozol, ha alaposan megfigyeled, milyen ügyek érdekelnek a legjobban, mi tüzeli fel, mi kelt benned aggódást, izgalmat, indulatot. Lehet a tanításod lényege az emberek anyagi szükségleteinek kielégítése úgy, hogy ne kelljen versengeni egymással, ne kelljen lopnunk, és ne indítsunk háborút, hogy elvegyük a részünket.

A természet, levegő, víz védelmének tanítása. Esetleg arra szerződtél, hogy helyes gyereknevelési módszert mutass a többieknek. Megoldás erőszak és gyűlölet ellen. Manapság szinte végtelen a megoldásra váró feladatok sora. Minden segít, amit szívből jövő szeretetből csinálsz. És aki egyszerű ember, egy feladata van, tanulni a jót, a szeretetet a boldoggá válást.

 

Berta Aranka – harmonet.hu

 

 

Forrás: http://www.harmonet.hu/

Ezt a cikket eddig 36297 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

7 apró dolog, amivel jobbá...

Varázslatos utazás... -...

Válassz az angyali képek...

A vasárnapi nap Angyal...

Napi pozitív

Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.

Lucille Ball

Jó szívvel ajánljuk