Napi idézet

A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk. Dan Brown

Ahol az Élet a rendező, ahol a Film a valóság

Manapság a film a leghatékonyabb eszköz a figyelemfelhívásra, és a hatáskeltésre. Ezt támogatja az is, hogy ma már egy fényképezőgéppel is lehet jó minőségű filmeket készíteni. Sokan szeretnék megörökíteni a körülöttünk lévő tájat, a családi nyaralásokat, a karácsonyi együttléteket, vagy csak a belső mondanivalót. De hogy mitől tudunk egy filmmel érzelmi húrt is megpendíteni? Hogy mitől fognak emlékezni 30 év múlva is egy kisfilmre? Vagy, hogy hogyan adhat többet egy kép, mint puszta vizuális élmény?  Erről beszélgetünk az InnerSun filmkészítő műhely alapítójával, Gárdonyi Edittel.

 

 

 

Úgy tudom, hogy a korábbi filmes kurzusotok főszereplői vak gyermekek voltak, miért ilyen témát választottatok?

Azt tudni kell, hogy a filmes kurzusaink nem csak kurzusok egy teremben, hanem konkrét gyakorlati filmforgatáson is részt vesznek a hallgatóink. Oda megyünk forgatni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Olyan perifériára sodródott, rászoruló emberekről, csoportokról készítjük a kisfilmjeinket, akiket az utcán nem szeretünk nézni, inkább félre fordulunk, vagy elkapcsolunk a tévében, így a komfortzónába visszahúzódva kicsit mintha ők nem is léteznének. Az első ilyen téma a látássérült gyerekek egy napja volt. Mi a filmet a kapcsolatteremtés legjobb eszközének gondoljuk, filmjeinkkel és képzéseinket pedig konkrét társadalmi problémák, testi fogyatékosságokkal, ritka betegségekkel való együttélés, árvaság, egészséges táplálkozás, stb. köré szervezzük. Célunk az, hogy ezek bemutatásával keresünk és közvetítünk működő, követhető, élő sikeres példákat, mintákat, megoldásokat. Ezzel nemcsak az egyéni problémák megoldásához kívánunk hozzájárulni, de az érintettek családtagjainak is segíteni szeretnénk. Tapasztalataink szerint legtöbbször a gyakorlati, jó minta ismeretének hiánya a legfőbb visszatartó erő. Kurzusainkkal és filmjeinkkel ezen szeretnénk változtatni.

 

 

Hogy sikerült az első kurzus, milyenek a visszajelzések? És hogy sikerült a résztvevők forgatása?

Nagyon jól, köszönjük. Sok volt hallgatóval azóta is kapcsolatban vagyunk, küldik az azóta elkészült kis alkotásaikat. A forgatáson csillogó szemmel vettek részt a Vakok Intézetében, mint ahogy erről az elkészített remek kis vizsgafilmjük is tanúskodik. A hallgatók vizsgafilmjének a témája a vak gyerekek egy napját határoztuk meg, a helyzet és a szereplők ott helyben adták magukat. A forgatás kicsit megilletődve indult, de aztán mindenki feloldódott és a forgatási kapkodás mellett érezhető volt a nyitottság, az elfogadás egymás irányában. A kisfilm elkészítése mellett megtanulhatták, hogy hogyan kell akadálymentesíteni egy filmet, vagyis azt elérni, hogy látássérült emberek is tudják élvezni a mozikat. A műfaj úttörője az InnerSun vezető oktatója,Tímár Péter, aki a Vakvagányok című filmmel megismertetett minket egy másik nézőponttal, illetve a vakok számára közelebb hozta a mozi világát. Ezen kívül a hallgatók remek tanárok irányítása mellett rengeteg elméleti és gyakorlati ismeretet is szereztek, az oktatók között volt Gábeli Tamás, a BUSHO filmfesztivál igazgatója, Tóth Judit színésznő,  Bánovits Ottó fiatal, nemzetközi szinten is elismert rendező, operatőr, és Koncz Gabriella vágó de az új kurzuson már bővül a csapat egy kis Hollywoodi kitekintővel. A kurzus sikerességét az mutatja legjobban, hogy a hallgatók elfogadóbbak, érzékenyebbek lettek vak társaikkal szemben, és a jövőben ők is szeretnék tovább vinni ezt a szellemet, érzékeny, elfogadásra buzdító filmeket szeretnének forgatni, alkotni.

Itt olvashatsz egy korábbi cikkünket a visszajelzésekről: Ébresztő filmek minden embernek! 

 

Értem, tehát abban különböztök a többi filmes képzéstől, hogy itt a filmezési alapismeretek mellett a filmek akadálymentesítését is megtanulhatják Tímár Pétertől a résztvevőknek?

Igen ebben is, de leginkább abban, az InnerSun nem csak a filmes képzésein, hanem a saját produkcióiban is olyan hátrányos helyzetű embercsoportokat mutat be, akik mellőzve voltak, és a legfontosabb, hogy nem csak bemutatjuk, hanem VELÜK együtt, KÖZÖSEN készítjük el filmjeinket. Például az előző kurzusra behívtam két látássérült fiatalt is, akik értékes hozzászólásaikkal tovább építették a kisfilm valódi értékét. A forgatáson ők is részt vettek, és akkor azt láttam, hogy amilyen örömöt ez ad nekik, az felért mindennel. A kurzuson végig, de ott és akkor hihetetlen aktívan beletettek mindent, ami nem csak élményt, de hatalmas sikerélményt is okozott számukra, amit azóta ki is vittek az intézmény falai közül. Az egyik édesanya pl elmondta, hogy fia azóta rengeteget változott, eddig zárkózottabb volt, és azóta jobban kinyílt ő is, és viszont: a világ is számára. Fontos, hogy bevonjuk azokat, akikről készítünk filmet, nem csak azért, mert építik a produkciót, hanem mert a kurzus résztvevői is jobban átélik, átérzik az elkészítendő filmjük témáját.

 

Mi a következő lépés? Mi lesz a témája a következő forgatásnak?

Márciusban indul az iskola újabb kezdő kurzusa, a már megszokott színvonallal és tanárokkal, valamint új témákkal! Ahogy mondtam minden félévben új témát ölelünk fel. A március 19-én induló tanfolyam fő témája, irányvonala az árvaság, illetve az ebből fakadóan hátrányos helyzetű gyerekek segítése. Az InnerSun témavezető tanára itt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója lesz, aki mellénk állt ebben a projektben. A kurzusra jelentkezők vizsgafilmjüket vele és az oltalma alá vett gyerekekkel készíthetik el. A kisfilmmel bemutatjuk a hátrányos helyzetből való kiemelkedést, a támogató családi közeg hiánya ellenére történő helytállás sikeres példáit, és persze egyéni sikertörténeteket is. Az InnerSun a képzésben továbbra is két erdélyi magyar fiatalnak ingyenesen biztosítja a képzésben való részvétel lehetőségét, így ők Erdélybe hazatérve az ottani magyar honfitársaink számára nyújthatnak segítséget megszerzett tudásukkal.

 

 

Filmkészítő Műhely vagytok, mi az ami még indokolja a „műhely” kifejezést? 

2016. áprilisától elindítjuk a haladó kurzusokat is, ahol már az előképzettséggel rendelkező filmeseknek, filmbarátoknak kínálunk konkrét operatőri, vágói gyakorlati ismereteket. Valamint nem csak filmképzés, hanem filmforgatással, filmgyártással is foglalkozunk. Olyan reklám és rövidfilmeket szeretnénk leforgatni, ahol hiteles orvosok, különböző segítők, mentorok, coach-ok, természetgyógyászok mutatkoznak be, akik értékes tudásukkal, hiteles példájukkal, gyakorlati oldalról segítik mások testi és lelki egészségének fejlődését, szaktudással, példamutatással, szeretettel. Célunk az, hogy bemutatásukkal közvetítsünk követhető, élő sikeres példákat, mintákat, megoldásokat az erre rászorulóknak. Igen, ez a műhelyünk küldetése is, hogy kisfilmjeink érzékenyítenek minket egy kicsit a befogadásra, nyitottságra, egymás elfogadására. Azt gondoljuk, hogy mi ezekkel tudunk hozzátenni valamit egy élhetőbb világhoz, ami csak együtt, velük sikerülhet…

Sándor Judit - Jóportál

Forrás:

Ezt a cikket eddig 889 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Csodatévő Mantrák

Feltétel nélküli szeretet

A hétfői nap Angyal üzenete...

Te is lehetsz látnok: 12...

Napi pozitív

A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk.

Dan Brown

Jó szívvel ajánljuk