A szív melege - Müller Péter

A szeretet a szívben lakik. Mégpedig nem azért, mert a szív ""érez"", hanem azért, mert a szív a Közép, és a Középben a szeretet él. Onnan ered.

A szeretet melegére bizonyosan emlékszel pici korodból. S ha nem, ha most csak a hideg jut eszedbe, ha nem érzed át ennek a „meleg” szónak a létjogosultságát, az azt jelenti, hogy valamilyen karmikus oknál fogva nehéz sorsot vállaltál, nehezebbet, mintha betegen születtél volna. Az embervilág ugyanis régóta itt sérül a legfájdalmasabban: képtelen a szeretetre.

Ha ez a kifejezés: a „szeretet melege” idegen a számodra, ha hidegen hagy, vagy éppenséggel taszít, mert úgy véled, hogy ez egy „ciki” kifejezés, tudd, hogy sérült vagy, vak, aki nem látja a színeket, s ennek mindig sorsszerű oka van. A sérülést megtalálhatod a gyermekkorodban, anyád hidegségében – de az is lehet, hogy a szeretet élményének hiányát mélyebb múltból hoztad magaddal.

Szeretni csak az tud, akinek „közepe” van. Tudjuk, hogy a szívtelen ember milyen. De ahhoz már nagyon kell hallgatózni befelé, nem is a lelki, hanem a szellemi sztetoszkópunkkal, hogy megsejtsük: a hiányzó szívhang tulajdonképpen azt jelenti, hogy nincs Istene. Mégpedig nem vallásos, hanem a szó vallásfölötti, metafizikai értelmében: elvesztette kapcsolatát a középpontjával, másokét sem látja, magára van hagyatva, centrum nélkül pörög a püffedt énje körül. Levált az egészről. Zuhanó csillag. Külön forog, magányosan, és kihűl. A semmibe száll, vagy belecsapódik a földbe, s mindent elpusztít maga körül. Egyszóval: nem szeret.

A szívtelen ember úgy működik, mint egy tengelyét vesztett búgócsiga: mindent és mindenkit leüt. Mégpedig azért, mert tántorog. És ez nemcsak neki rossz, hanem a környezetének is. Ennek a szédelgésnek a lélektana az, hogy a szerencsétlen vissza akarná nyerni azegyensúlyát, de mivel azt nem belül, nem a saját „szívében” keresi, hanem kívül, kétségbeesésében másokba markol, másokat üt le, másokat ránt magával, és átgázol mindenkin, anélkül, hogy ez tudatosulna benne, mégpedig könyörtelenül, mert nagy bajban van.

Aki szeret, arra azt mondjuk: melegszívű. Szívem minden melegével ölellek – régen így zártuk a leveleinket. Ma már ez nem divat. Édeskésnek véljük az ilyen mondatot, mert nem tudjuk, hogy igaz: a szeretet valóban meleg. Hideg szeretet nincs. „Forró” szeretet van, de ez túl szenvedélyes, túl heves, ráncigálós, mohó; valami „túl” van benne – rendszerint túl önző. Ha valaki forrón szeret bennünket, attól előbb-utóbb menekülünk, mégis, ha ez már nem szeretet, hanem szerelem, mert ez a túlzás, ez a nagy-nagy, túl heves forróság azt üzeni, hogy nem páros táncra kérnek fel, ahol én és ő egymást kölcsönösen szeretve forgunk, hanem át akar vonszolni magához, az akarja, hogy adjam fel a középpontomat, s pörögjek az ő egója körül. A „forró” szeretet: szenvedélyes. Tele van érzékiséggel: az ember nem bír magával.

Forr, fölforr – s aztán kihűl. A forró szeretet az, ami lehűl. Sőt megfagy. Mégpedig azért, mert a szenvedély minden esetben önös. A másik csak azért kell neki, hogy önmaga kielégüljön. Hogy lehűtse magát. Hogy sóvárgását megszüntesse. A szeretet: meleg. Ez az érzet függ össze vele. A világűr dermesztően hideg. Az egész végtelen világegyetemben halálos hideg van. Ha csak tízezer méterrel repülsz a földi világ fölé, olyan légköri viszonyok közé jutsz, ahol már nem lehet élni. És az élet: meleg. Nem forró – mert a forróságban meggyullad és elég. Nem hideg – mert a hidegben megfagy és megdermed. Azok, akik a „világ végéről” beszéltek, kétféle halált ismertek. Péter apostol tűzhalálról beszél, Madách Imre pedig a híres eszkimó-jelenetben dermesztő jéghalált ír le. Mindkét végjelenetben egyszerre hal meg az élet és a szeretet – mert ez a kettő szétválaszthatatlanul egy. A szenvedély heve s a közöny hidege elpusztítja az életet. Az életnek nemcsak optimális állapota, de feltétele is a melegség. Ott jön létre élet az egész holthideg kozmoszban, ahol meleg van. Ez a szeretet melege.

Az ól meleg, a meghitt családi otthon meleg, az egészséges test meleg, a jóság meleg, a szerető ember tekintete meleg. A nő öle: meleg. Méhében érlelő meleg van. És meleg érleli a búzát, nem a fagy s nem a forróság. Vagyis a „szív” és a „meleg” összekapcsolásával azt érzed, hogy a Szeretet és az Élet szétválaszthatatlanul egy! Egyik a másik nélkül nincs. A földi életet a maga optimális hőmérsékletén a szeretet hozta létre, s tartja is fönn. Szeretet nélküli élet nincs, mert vagy megfagy, vagy semmivé ég.

Didergő fagyosság és gyötrelmesen heves lángolás – jéghideg közöny s pusztító szenvedély, rendszerint a kettő együtt: ez a pokol. Ami csak más szó arra, hogy egy olyan állapot, amelyben nem lehet élni. A szeretetet úgy tudod felismerni, hogy meleg. Ha nem meleg: nem szeretet. A magyar nyelv még a homoerotikus kapcsolatokra is azt mondja: meleg, egyszerűen azért, mert egyfajta szeretetet fejez ki ezzel. A „melegség” itt nem az aberrációt, hanem éppenséggel a vonzalmat jelöli, a szeretet keresését a saját neménél. A jó könyvekből, a jó zenékből, a jó színházi előadásokból meleg árad. Ennek a „melegnek” semmi köze az érzelemhez vagy az értelemhez – ez a teljes lélek sugárzását, totális megnyilvánulását jelenti. Magát az életet. Nagy könyvek és nagy írók melegséget árasztanak még a polcokról is. Egy igazi mű éppolyan szerves csoda, mint egy szép állat vagy növény – mindegyiket a szív melege hozta létre a kietlen és halálos káoszban.

Akinek középpontja van, aki a szívéből beszél, akiből megszólal a rejtőző Középpont hangja: abból árad a melegség. Az élet melege. A szív melege. Annak a közelében jó lenni. Néha hallani olyan párkapcsolati problémáról, ahol a lélektan olyasmit lát, hogy valamelyik fél, rendszerint a férfi, nem tudja a szeretetét kimutatni. Ilyenkor gyakorlati tanácsokat adnak: vegyen virágot, ölelje át, simogassa meg, csókolja meg, legyen hozzá kedves stb. stb. Én pedig azt mondom: a szeretet az egyetlen, amit nem kell és nem is lehet mutatni. Sem mutatni, sem jelezni, sem beszélni róla. A szeretet meleg, mint a kályha. Odatartod tenyeredet, és érzed. Felé fordítod az arcod, és sugárzik. Egy ember körül, aki szeret, más légkör van. Meleg van.

És ezt érezni. Nemcsak lelkileg, fizikailag is. Legyen az illető pap, kőműves, pszichológus, férj, feleség, tudós, pápa, szerzetes, jógi, orvos vagy villanyóra-leolvasó – ha szeretet van benne, érezni, mert melegséget áraszt magából. Ez a szeretet tévedhetetlen jele. A mennyek országában meleg van. S „mennyek országa” nemcsak odaát van, hanem itt és most is – mindenhol, ahol szeretet van. Az Evangéliumok szerint például ilyen hely lehetett egy nyomorúságos, bűzös istálló is, egy olyan rettenetes világ kellős közepén, amelyben a gyűlölet tüze lángolt, és fölzabálta még a csecsemőket is. Itt a testek, Mária, József és a pici Jézuska teste meg a pásztorok teste pontosan 36,8 fokosak voltak, és az állatok, a juhok, a bárányok és a lovak párolgó testéből áradt az élethez szükséges, optimális hőmérséklet: a szeretet melege. Néha, ha a doromboló macska ráül, meggyógyítja fájó vállunkat, s a lovak közelében még a lelkileg sérült emberek is jobban érzik magukat, mert érzik a nagy testekből áradó jóságos, életadó meleget.

Egy ló néha több szeretetet áraszt, mint egy püspök vagy egy főrabbi. És sokan vannak olyanok, akiket az Isten úgy tanít meg szeretni, hogy kutyát ad melléjük. Sok magányos embernek, elhagyottnak, ridegségtől szenvedőnek legnagyobb mestere a kutya. A betlehemi istálló egyetlen, örök érvényű képpel mutatja meg, hogyan néz ki az, ha szeretet születik egy elvetemült, gonosz világban. Minden hely lehet a mennyország. Egy trágyaszagú, sötét istálló is, ha azzá tesszük. Rajtunk múlik.

Müller Péter

Részlet a szerző Titkos tanítások c. könyvéből.

Fotó: Thinkstock

Forrás: http://www.tudatossag.com/?q=node/118