Napi idézet

A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk. Dan Brown

Egy párkapcsolatban szembefordított tükrök vagyunk egymásnak

Ezoterikus körökben divatos "visszatükrözésnek" nevezni az írásomban elemzett lelki folyamat cselekményét - egy szerepcserével és nézőpontváltással megfordítjuk a pszichológia által "kivetítésnek" nevezett én-védelmi reakciót, és a másik ember által erre adott választ. A játszmázásról van szó, amit párban szoktunk játszani és akár nemzeti sportként is űzhetnénk, vagy akár bajnokságot is rendezhetnénk belőle!

 

 

 

Mondjuk, vitába keveredek valakivel, és mélyen negatívan megérint valamilyen megnyilvánulása. Ekkor ahelyett, hogy megkeresném magamban a rossz érzésem okát, védekezésképpen rávetítem azt a másikra, majd a "tükrözőt" azzal vádolom meg, hogy szándékosan hoz ilyen állapotba... és nagyon haragszom rá! Ugyanakkor a társamat szintén idegesíti az, amit én képviselek és tükrözök felé, mert az egymást kiegyensúlyozó, öntudatlan hiányosságok párban találják meg egymást. Amit bennem lát meg önmaga "árnyéka" helyett, azzal vitatkozik, játszmázik, én pedig vele, és így oda-vissza.

 

Szembefordított tükrök vagyunk egymásnak.

Amikor elkezdem, vagy bevonódok egy ilyen játszmába - a „tükörkép” zavaró érintésétől bekövetkezett energiahiányos állapotomat próbálom helyreállítani. Ez nyilvánul meg egy támadó, kontrolláló, vagy önsajnáló, figyelmet kimanipuláló, őszintétlen viselkedésben. Játszmázásnak hívják, és egy olyan tudatossági szintre jellemző, amikor még igen gyenge az önismeret, és az elfojtás, tagadás és kivetítés a legjobban bevált én-védelmi mechanizmusok. 

 


 
Ha két ilyen kivetítős, visszatükrözős egós ember egymásra talál - vég nélküli, önfenntartó üzemmódban képesek játszmázni egymással. (Ki mit gondol, vajon hogyan találunk élettársként egymásra?) S a kettejük közötti háborúnak csak akkor szakad vége, ha az egyik teljesen kimerül, vagy felülkerekedik a másikon. Általában mindig a hangosabbnak, a dominánsabbnak van „igaza”, de mindig a „szűkebb” keresztmetszet (tudatossági szint) győzedelmeskedik ideiglenesen, pontosan azért, mert kevésbé tud befogadó lenni. Ezért még elszántabban védelmezi a saját „igazát”, vagyis az adott azonosulásával definiált önmagát. Egyfajta „ki a szűkebb, rugalmatlanabb és erősebb” verseny kezdődik az alullicitálásban, ahol csak „alulról” lehet győzni. Ritka és szerencsés eset, ha egyikük felismeri, hogy mit művel és önként lép ki belőle. Ez jelentené önismereti fejlődésében azt a minőségi ugrást, amikor meghaladja önmagát és kinövi ezt a sok kölcsönös szenvedést és energiavesztést okozó én-védelmi mintát. Minden spirituális törekvés, ami ezt a fordulópontot megelőzi – koraszülött, több kára, mint haszna származik önmagunk és mások számára egyaránt.

Nehéz tetten érni magunkban, mert a játszmázás lehet egészen csalóka is - azt hiszed, hogy veled teszik, holott te magad teszed a másikkal, és viszont… Önismeret? Ezen a szinten jellemzően még nincs, vagy csak nagyon elméleti jellegű, de jogosnak vélt indulatok, fájdalmak és bosszúvágy annál inkább tolonganak. Sajnos még később is, már komoly önismerettel rendelkezve is  bele lehet csúszni észrevétlenül. Ha kevés önismerettel, de annál nagyobb ezoterikus lelkesedéssel próbál meg valaki belelátni a „tükrözősdibe”, számára ott kezdődik az őrület, hogy akkor most melyik tükörkép a valódi? Ugyanis tükröt lát a tükörben… melyik a kiinduló, vagy melyik az elsődleges? Magyarabbul, ki kezdte el a kapcsolatban a háborgást anno? Mert, hogy az ember „ős-elégedetlennek” született, azonban valahol a fejlődésnek is ez a motorja…

Az egymással pajzsként szembe fordított „tükrök” végtelen mélységben tükrözik oda-vissza magát az elindító hibás reakciót, amihez persze a „játszótárs” tudatalatti kiegyensúlyozatlanságai is hozzávegyülnek. De nem érnek el a „tükröket tartókig”, nem tudatosulnak egyik oldalon sem, így senki nem tanulhat belőlük semmit. Ha csak a „tükörkép tükörképét” vélem igaznak (vagyis ragaszkodom a saját sértett „igazságomhoz”), akkor nem láthatom meg a másik által „közvetített” tökéletlenségemet, mert pajzsként használom az általam akaratlanul, tehát nem tudatosan tartott/képviselt tükröt (a saját hibás reakciómat) a másik felé!

Ezzel nem csak magamat, de a társamat is megfosztom a lehetőségtől, hogy felismerjük önmagunk hiányosságait a másikban. És a játszma vég nélkül folytatódik, akár egy évekig elhúzott TV-sorozat, amelynek valóban az emberek közötti játszmázás a nemes megihletője… Ezért szeretjük nézni, ezért készítenek ilyet a kereskedelmi televíziók, hogy a reklámot is be lehessen etetni általuk velünk. Pedig a kölcsönös tükrözés önismereti szempontból kitűnő tanulási lehetőség lenne, de ameddig nem tudatosul, nagyjából annyit ér a személyiségfejlődésben, mint az önkielégítés az utódnemzésben.

Gyanítom, hogy nem volt könnyű követni az írást és beleélni magunkat a problémába… Pedig pontosan ezt csináljuk nap, mint nap egymással – ott sem vesszük észre, ott sem értjük meg, ezért itt sem könnyű megérteni. Sajnos, önmagunkat komoly spirituális szinteken járóknak hívő, együtt élő társak, barátok közötti kapcsolatokban is rendre előfordul, hogy önmegismerés helyett, mondjuk spirituális gőgből/féltékenységből védekezésre/támadásra használjuk szándékosan, vagy öntudatlanul ezt a visszatükrözést… Ez az, aminek semmi értelme nincs, ami csak kölcsönös hárítás, elbeszélés egymás mellett, és amiből soha semmilyen fejlődés még nem született.

Amire a figyelmet fel szeretném hívni, hogy sokkal egyszerűbb megfogni és megszüntetni ezt az önismeret-hiányos reakciót, ha nem tükrözésként viszonyulunk hozzá, hanem meghagyjuk az eredeti, pszichológiában használt fogalmában – önmagunkból kiinduló kivetítésnek fogjuk fel.  Így lesz nagyobb a felelősség felvállalásának esélye. Sokkal könnyebb tudatosan "nem kivetíteni" - észrevenni és megtalálni az elégedetlenségünk okát, mint közvetetten (még egy fölösleges lépcsőt beiktatva) a tükörképből rájönni, hogy mire szoktunk "bekattanni, ugrani, liftezni", és hogy az a dolog ráadásul bennünk van. Az önismereti kutakodásnak végül is ez lenne a lényege. Aztán később lehet a tükrözést is tudatosan alkalmazni, ellenkező irányultsággal - szándékosan, segítő szándékkal és mértékkel "tükröt tartani" valaki másnak, például a Társunknak Vajon nem ilyen dolgokról kellene tanulnunk már iskolás korunktól fogva, hogy a kapcsolati kultúránkat élhetőbbé tegyük?

 

 

 

Végezetül egy kis összefoglaló a lényegről, amit valaki már korábban megírt, mert én is a neten találtam, csak kiegészítettem:

1. Minden kapcsolatában, minden reakciójában mindenki önmagából kiindulva nyilvánul meg - ítéli meg a másikat, alkot véleményt a világról és a benne történtekről.

2. Mindaz, ami másokban zavar, másképpen tudom vagy csinálnám. dühössé tesz és megváltoztatnám -az önmagam rejtett hiányossága, féloldalas tudása, elfojtott egyensúlytalansága és fényre törekvő árnyéka! Minden, amit kritizálok a másikban, ami ellen harcolok és elfogadhatatlannak tartok – az feldolgozatlan bennem és dolgom van vele, hogy ne vetítsem másokra!

3. Mindaz, amit egy másik személy kritizál rajtam, harcol ellene, elfogadhatatlannak tart és meg akar változtatni bennem, és ha ez engem sért, bánt, negatívan érint - az még nincs feldolgozva, nincs megoldva bennem! Ilyenkor az egóm működési mintái és fontos azonosulásai sérülnek, amelyeket tagadással és a másik devalválásával, vagy hiteltelenné tételével próbálok védelmezni.

4. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene és meg akarják változtatni bennem, de ha ez engem nem tud bántóan érinteni – akkor ez az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, amelyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, még nem mernek szembenézni vele.

5. És minden, amit a másikban szeretek, vagy el tudok fogadni - az önmagamban is megvan. Magam is átéltem, megértettem és befogadtam, és szeretem, mint a saját személyiségem letisztult és beintegrálódott részét, melyet felismerek a Másikban, mert az egylényegűségünk mutatkozik meg benne. Hasonló tudatszintek hasonló értékei kedvelik egymást.

6. Megszakítani a kört csak önmagam kitisztításával, a saját árnyékos részemmel való szembenézéssel lehet! Nincs más út, nincs más lehetőség – legfeljebb némi külső rávezető segítség. De a feladat és munka a mienk! Ez meglehet, hogy olyan változást hoz a kapcsolatban, amit a társam nem tud követni és lehet, hogy szétválás lesz belőle. De megvan az esély arra, hogy a magam változása benne is hasonló változást idéz elő, hiszen egyedül nem lehet játszmázni.

Még több írást a játszmázásról a www.akivagyok.hu oldalon, az  Energiaszerző játszmák  tréning alatt találsz, ahonnan jelentkezni is tudsz egy ilyen kivetítést tudatosító tanfolyamra.

B Kovács Zoltán

Forrás:

Ezt a cikket eddig 8840 ember olvasta el.

Ajánlott bejegyzések

Sok segítségre van...

Válassz egy ajtót, azt...

Az érintés hatása az...

Budapestről indul az Orient...

Napi pozitív

A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk.

Dan Brown

Jó szívvel ajánljuk